Először is sajnálom, hogy ilyen sokáig tartott, míg elkészültem vele. De sajnos már vizsgaidőszakom van és sokat kell tanulnom a vizsgáimra. De most végre felraktam a tizedik fejezetet, ezúttal Jasper szemszögéből is megláthatjátok mi történik. Olvasás közben most EZT hallgassátok, mert én is így tettem írás közben! ;) Ne felejtsétek a komment határ most is 5 komment! Segítsétek a véleményetekkel az írást, ha olvassátok mondjátok el azt is, mit gondoltok róla!
Deana
10. FEJEZET
Amikor minden rosszra fordul
(Jasper szemszögéből)
Sosem gondolkoztam arról, hogy miért is szeretek középiskolába járni. De ez a helyzet, bár leginkább ide, Forksba szeretek tanulni járni. Itt nem zavar senkit, ha visszahúzódóak vagyunk vagy csendesek. Rám pedig mindkettő jellemző hatványozottan igaz. Míg kezdetben azért tartottam a két lépés távolságot a többiektől, mert nehezebben kontrolláltam magam a fogadott testvéreimnél, mára ez a szokásommá vált, lényemtől elválaszthatatlan valamivé. Nem is bánom igazából, hogy így alakult. Bár régen élveztem, ha emberek között vagyok és hatni tudok rájuk valamilyen formában... mára ez majdhogynem lényegtelenné vált számomra. Hiszen mindenem megvan, amire csak vágyom: egy szép, nagy család, ahol mindenki nagyon szereti a másikat; és a tökéletes társ, a szerelmem: Alice, aki segített nekem átvészelni a nehéz időket, és akiért nem tudok elég hálás lenni az égnek, a Sorsnak, Istennek vagy hívd, ahogy akarod.
Persze jelenleg Viktória és a furcsa, Seattle-i események megkeserítik ezt az idilli helyzetet. Azonban nem aggódom emiatt különösebben. Mi heten vagyunk, ő meg egyedül. Alice majd látja, ha újból bepróbálkozna és időben megállítjuk, ahogyan eddig is. Legalábbis egészen a mai napig úgy hittük. Azelőtt sosem fordult elő, hogy idegen vámpír merészkedett volna az otthonunkba; de most mégis ez történt. Mélységesen feldühített a dolog mindenkit. A vámpírok a saját territóriumukra igen kényesek, hogy úgy mondjam. A nomádok étkezési tevékenységét sem nézzük jó szemmel, de ez most már egy bizonyos határ átlépése volt. Egy olyan határé, amit csak úgy nem nézhetünk el; erre most lépnünk kell. Főleg azért, mert Sarah és Edward szobájában járt az illető. De ez még a kisebbik baj. Az ennél már több aggodalomra adhat okot, hogy Sarah néhány ruhája eltűnt.
Az illatminta idegen volt, nem Viktóriáé az egyszer biztos. De akkor vajon kicsoda járt nálunk? És ami ennél sokkal sürgetőbb kérdés: kicsoda küldhette? Viktória vagy a Volturi? Egyik eshetőség sem jelent jót senki számára. Azt ugyan kizárták a többiek, hogy egy független, nomád vámpír engedett a kíváncsiságának. Bár véleményem szerint ez is egy eshetőség. Végtére is Sarah illata nagyon is ingerlően hat ránk. Ha nem volna ma akkora önuralmam, biztosan neki estem volna már a találkozásunk első alkalmával. Egy nomád számára őrjítően hathat az illata, ebben egészen biztos voltam. A nomádok életmódját pedig jól ismerem, ösztönök által vezérelt életüket éltem jómagam is igencsak hosszú ideig. Tudok a fejükkel gondolkodni, ami előnyös lehet sok helyzetben... talán most is.
Kész szerencse, hogy Sarah már meggyógyult és az iskolában volt velünk egyetemben. Így az üres házat találta csupán a hívatlan vendég. Hisz Carlisle a kórházban ügyelt, Esme pedig épp Sarah miatt volt bevásárolni. Azonban most tanácskoznunk kellett, hogy mitévők legyünk. Carlisle úgy vélte, a lánynak vissza kellene költöznie La Pushba, a farkasok közé. Mivel hamarosan úgyis egy lesz közülük, ez jó ötletnek tűnt. Csakhogy Edward erről hallani sem akart természetesen, akárcsak a szóban forgó személy. Szavazásra bocsátottuk a dolgot, melybe természetesen Sarahnak is volt beleszólása. Ez azonban nem volt túl jó ötlet, ugyanis így négy-négy szavazattal döntetlenre állt a dolog. Így Carlisle újból tanácskozást hirdetett, ezúttal a Quileute törzs vezetőivel. "Semleges" terepen zajlott a "tárgyalás", a néhai Swan ház melletti tisztáson.
A mi részünkről Edward és én kísértem el Carlislet. A farkasok közül pedig valamennyi falkatag jelen volt. Meglepődve tapasztaltuk, hogy már az ifjak közül is vannak átváltozottak. Levi Uley és a Collins kölyök azt hiszem. A csapatot természetesen Ephraim Black vezette. Sam már túl öreg volt hozzá, akárcsak Seth vagy Jared. Ők maradtak meg a régi falkából, a többiek vagy meghaltak vagy feladták a farkaslétüket. Mint például az idősebb Quil Ateara, aki jelenleg a faluban tartózkodik. Így most összesen öt farkassal találtuk szembe magunkat. A farkasok nem bíztak meg bennünk, így állati alakban érkeztek. Edward volt a tolmácsunk. Éreztem a bizonytalanság és a bizalmatlanság érzését, de a legdominánsabb mégis a harag és az utálat volt mind közül. Igyekeztem nem foglalkozni ezzel, hiszen ősi ellentét a miénk; nem tehet egyikünk sem arról, hogy miféle lényként kell leélnie életét.
A tárgyalást Carlisle kezdte, aki ismertette a tényállást és a mi álláspontunkat.
- Először is köszönöm, hogy idefáradtatok. A tegnapi nap folyamán egy idegen vámpír járt a házunkban. Szerencsére nem talált senkit sem otthon. Viszont elvitte Sarah néhány nálunk maradt ruháját. - Felmordultak egy emberként a farkasok erre a hírre. - És ez már komoly aggodalomra adhat okot. Főleg, hogy fogalmunk sincs, mihez akar kezdeni az illatával és vannak-e társai. Mi megszavaztuk magunk között Sarah biztonságba helyezését, ugyanis ő nem akar La Pushba költözni... - Hallgatott el kissé, mire morajlás futott végig a farkasok között. Éreztem felőlük a hitetlenkedést és a haragot. Sajnos Edward is megerősítette azt, amitől tartottam.
- Nem hisznek nekünk. Azt gondolják, Saraht mi befolyásoltuk... főleg én. - Adta mindenki értésére a fivérem. Tudtuk, hogy csak nagy nehezen fogadták el úgy-ahogy azt, hogy Sarah Edwardot választotta. Többségük a lány átváltozásában és a bevésődésében látta a reményt e tény megváltozására. Azonban Carlisle ismét megszólalt, esélyt sem adva a vitának.
- ... És Sarah szavazatával együtt döntetlen az állás. Ha nem vettük volna figyelembe, hogy ő mit szeretne, a döntésünk 4-3 arányban La Push lenne. - Fejezte be fogadott apám csendesen. Amint elhallgatott, döbbent csend következett. A farkasok meglepődve méregettek minket, de talán most először éreztem felőlük valamiféle pozitív érzelmet irányunkban.
- Azt mondják, akkor Sarah La Pushba fog költözni. - Mondta ki Edward a döntésüket, összeszorított fogakkal. Tisztában voltam vele, hogy ez mennyire fáj neki. Nagyon kiborítja a gondolat, hogy nem láthatja a nap majdnem minden egyes percében.
De ehhez még Sarahnak is volt egy-két szava. Dühösnek éreztem, haragudott talán az egész világra. De a farkasokra és ránk mindenképpen. Szomorú volt, félt is kicsit, és meglepetésemre önutálatot is felfedezni véltem az érzései között. Vajon miért? Futott át a kérdés agyamon, majd immáron mindenki rá figyelt, amikor megszólalt.
- Én nem akarok visszaköltözni! Forksban akarok maradni Edwarddal! - Adta elő dühösen a mondandóját, majd könnyekkel a szemében toppantott egy nagyot. Látszott, hogy nem gondolta át rendesen az érvelését, csupán nyafogott, mint egy kisgyerek. Persze még gyerek, hiszen csak tizenhat éves... egy kamaszlány, aki most sokkal sötétebben látja a megóvása miatt hozott döntést. De én tudtam, idővel megbékél majd a helyzettel. Ahogyan a bátyám is. Hiszen ez csak átmeneti állapot, nem fog örökké tartani! - Ha La Pushba költözöm... nem láthatom Edwardékat, ugye? - Tette fel a leginkább fájdalmas kérdést számára.
De nem csupán a hangjából érződött a fájdalom, ezúttal jómagam is ízelítőt kaptam abból, hogy ez mit is jelenthet számára. Nem tudtam elmulasztani az érzéseit, aminek az lett a következménye, hogy néhány perc múlva a földön fekve rángatóztam a - most már fizikailag is jelen lévő - fájdalomtól.
- Vigyétek haza. - Szólt Carlisle, mire négy erős kéz megragadott. Egy hosszú, szőke haj hullott a szemembe és megláttam Rosalie arcát magam felett. Emmettel cipelni kezdtek, miközben próbáltak mozdulatlanul tartani. Amint néhány méterre kerültünk Sarahéktól, máris jobban lettem.
- Eresszetek, már jól vagyok. - Mondtam és próbáltam felállni. Szerencsésre elengedtek és nem kellett erőszakosabbnak lennem. Tudtam, hogy most Sarahnak nagy szüksége van rám. Így innen messzebbről küldtem neki némi meleg, pozitív érzelemáradatot, ami megnyugtathatja.
Lassan sétáltam visszafelé. Szerencsére nem volt, nem estem újra össze. Úgy-ahogy megnyugtattam Saraht. A tanácskozás most már inkább egy dühösen ugató kutyafalkára emlékeztetett. Éreztem a haragot, a félelmet, a bizalmat és a bizonytalanságot felőlük. Itt meg mi a fene folyik? Érdeklődtem Edwardtól.
- A farkasok most szavaznak arról, hogy Sarah átjöhessen hozzánk egyszer-kétszer hetente. Arról persze hallani sem akarnak, hogy esetleg én mehessek La Pushba látogatóba. - Fejezte ki nemtetszését. Én sem értettem, hogy mit kell ezen szavazni. Szigorú felügyelet mellett, hogy Saraht nem hagyjuk egy percre sem magára, megoldhatónak láttam a dolgot. És legalább boldog lenne, mert most éppen minden, csak nem az. Úgy tűnt végre dűlőre jutottak, mert a bátyám ismét megszólalt.
- A hétvégéket nálunk töltheti Sarah, de vasárnap este már La Pushban kell aludnia. - Közölte teljesen érzelemmentes hangon. Pedig éreztem, hogy belül fortyog. Úgy érezte, mintha a szülei mondanák meg, hogy mit tehet meg és mit nem. Ő pedig már 179 éves, szóval érthető dolog, ha zokon veszi a gyermekként kezelést. Ráadásul az is zavarta, hogy a szőrgolyók parancsolgatnak neki, és ez ellen nem igazán tud semmit sem tenni. De még mindig jobban jártunk, mint vártam. Nem hittem volna, hogy beleegyeznek abba, hogy velünk maradjon ezután Sarah. Gyanítottam, hogy ebben is Ephraim keze van. Sarah nagybátyja volt az Alfa, ráadásul úgy tűnt, nem szeretné boldogtalannak látni egyetlen unokahúgát. Minden esetre ezt jó tudni a későbbiekre nézve. Lehet, hogy még szükségünk lesz a szövetségükre...
A mi részünkről Edward és én kísértem el Carlislet. A farkasok közül pedig valamennyi falkatag jelen volt. Meglepődve tapasztaltuk, hogy már az ifjak közül is vannak átváltozottak. Levi Uley és a Collins kölyök azt hiszem. A csapatot természetesen Ephraim Black vezette. Sam már túl öreg volt hozzá, akárcsak Seth vagy Jared. Ők maradtak meg a régi falkából, a többiek vagy meghaltak vagy feladták a farkaslétüket. Mint például az idősebb Quil Ateara, aki jelenleg a faluban tartózkodik. Így most összesen öt farkassal találtuk szembe magunkat. A farkasok nem bíztak meg bennünk, így állati alakban érkeztek. Edward volt a tolmácsunk. Éreztem a bizonytalanság és a bizalmatlanság érzését, de a legdominánsabb mégis a harag és az utálat volt mind közül. Igyekeztem nem foglalkozni ezzel, hiszen ősi ellentét a miénk; nem tehet egyikünk sem arról, hogy miféle lényként kell leélnie életét.
A tárgyalást Carlisle kezdte, aki ismertette a tényállást és a mi álláspontunkat.
- Először is köszönöm, hogy idefáradtatok. A tegnapi nap folyamán egy idegen vámpír járt a házunkban. Szerencsére nem talált senkit sem otthon. Viszont elvitte Sarah néhány nálunk maradt ruháját. - Felmordultak egy emberként a farkasok erre a hírre. - És ez már komoly aggodalomra adhat okot. Főleg, hogy fogalmunk sincs, mihez akar kezdeni az illatával és vannak-e társai. Mi megszavaztuk magunk között Sarah biztonságba helyezését, ugyanis ő nem akar La Pushba költözni... - Hallgatott el kissé, mire morajlás futott végig a farkasok között. Éreztem felőlük a hitetlenkedést és a haragot. Sajnos Edward is megerősítette azt, amitől tartottam.
- Nem hisznek nekünk. Azt gondolják, Saraht mi befolyásoltuk... főleg én. - Adta mindenki értésére a fivérem. Tudtuk, hogy csak nagy nehezen fogadták el úgy-ahogy azt, hogy Sarah Edwardot választotta. Többségük a lány átváltozásában és a bevésődésében látta a reményt e tény megváltozására. Azonban Carlisle ismét megszólalt, esélyt sem adva a vitának.
- ... És Sarah szavazatával együtt döntetlen az állás. Ha nem vettük volna figyelembe, hogy ő mit szeretne, a döntésünk 4-3 arányban La Push lenne. - Fejezte be fogadott apám csendesen. Amint elhallgatott, döbbent csend következett. A farkasok meglepődve méregettek minket, de talán most először éreztem felőlük valamiféle pozitív érzelmet irányunkban.
- Azt mondják, akkor Sarah La Pushba fog költözni. - Mondta ki Edward a döntésüket, összeszorított fogakkal. Tisztában voltam vele, hogy ez mennyire fáj neki. Nagyon kiborítja a gondolat, hogy nem láthatja a nap majdnem minden egyes percében.
De ehhez még Sarahnak is volt egy-két szava. Dühösnek éreztem, haragudott talán az egész világra. De a farkasokra és ránk mindenképpen. Szomorú volt, félt is kicsit, és meglepetésemre önutálatot is felfedezni véltem az érzései között. Vajon miért? Futott át a kérdés agyamon, majd immáron mindenki rá figyelt, amikor megszólalt.
- Én nem akarok visszaköltözni! Forksban akarok maradni Edwarddal! - Adta elő dühösen a mondandóját, majd könnyekkel a szemében toppantott egy nagyot. Látszott, hogy nem gondolta át rendesen az érvelését, csupán nyafogott, mint egy kisgyerek. Persze még gyerek, hiszen csak tizenhat éves... egy kamaszlány, aki most sokkal sötétebben látja a megóvása miatt hozott döntést. De én tudtam, idővel megbékél majd a helyzettel. Ahogyan a bátyám is. Hiszen ez csak átmeneti állapot, nem fog örökké tartani! - Ha La Pushba költözöm... nem láthatom Edwardékat, ugye? - Tette fel a leginkább fájdalmas kérdést számára.
De nem csupán a hangjából érződött a fájdalom, ezúttal jómagam is ízelítőt kaptam abból, hogy ez mit is jelenthet számára. Nem tudtam elmulasztani az érzéseit, aminek az lett a következménye, hogy néhány perc múlva a földön fekve rángatóztam a - most már fizikailag is jelen lévő - fájdalomtól.
- Vigyétek haza. - Szólt Carlisle, mire négy erős kéz megragadott. Egy hosszú, szőke haj hullott a szemembe és megláttam Rosalie arcát magam felett. Emmettel cipelni kezdtek, miközben próbáltak mozdulatlanul tartani. Amint néhány méterre kerültünk Sarahéktól, máris jobban lettem.
- Eresszetek, már jól vagyok. - Mondtam és próbáltam felállni. Szerencsésre elengedtek és nem kellett erőszakosabbnak lennem. Tudtam, hogy most Sarahnak nagy szüksége van rám. Így innen messzebbről küldtem neki némi meleg, pozitív érzelemáradatot, ami megnyugtathatja.
Lassan sétáltam visszafelé. Szerencsére nem volt, nem estem újra össze. Úgy-ahogy megnyugtattam Saraht. A tanácskozás most már inkább egy dühösen ugató kutyafalkára emlékeztetett. Éreztem a haragot, a félelmet, a bizalmat és a bizonytalanságot felőlük. Itt meg mi a fene folyik? Érdeklődtem Edwardtól.
- A farkasok most szavaznak arról, hogy Sarah átjöhessen hozzánk egyszer-kétszer hetente. Arról persze hallani sem akarnak, hogy esetleg én mehessek La Pushba látogatóba. - Fejezte ki nemtetszését. Én sem értettem, hogy mit kell ezen szavazni. Szigorú felügyelet mellett, hogy Saraht nem hagyjuk egy percre sem magára, megoldhatónak láttam a dolgot. És legalább boldog lenne, mert most éppen minden, csak nem az. Úgy tűnt végre dűlőre jutottak, mert a bátyám ismét megszólalt.
- A hétvégéket nálunk töltheti Sarah, de vasárnap este már La Pushban kell aludnia. - Közölte teljesen érzelemmentes hangon. Pedig éreztem, hogy belül fortyog. Úgy érezte, mintha a szülei mondanák meg, hogy mit tehet meg és mit nem. Ő pedig már 179 éves, szóval érthető dolog, ha zokon veszi a gyermekként kezelést. Ráadásul az is zavarta, hogy a szőrgolyók parancsolgatnak neki, és ez ellen nem igazán tud semmit sem tenni. De még mindig jobban jártunk, mint vártam. Nem hittem volna, hogy beleegyeznek abba, hogy velünk maradjon ezután Sarah. Gyanítottam, hogy ebben is Ephraim keze van. Sarah nagybátyja volt az Alfa, ráadásul úgy tűnt, nem szeretné boldogtalannak látni egyetlen unokahúgát. Minden esetre ezt jó tudni a későbbiekre nézve. Lehet, hogy még szükségünk lesz a szövetségükre...
