2. Díjam!

 Második Díjam!

  

Nos, megkaptam a második díjamat, de még most sem hiszem el igazán! Köszönöm még egyszer!

1. Köszönd meg a díjat annak, akitől kaptad!

2. Tedd ki a logót a blogodra!

3. Írj magadról 7 dolgot!

4. Add tovább 7 embernek (ne felejtsd el linkelni a blogjukat)!

5. Hagyj megjegyzést náluk, hogy tudjanak a díjazásról!

1.) Nagyon köszönöm AngelGirl-nek! <3 http://sabinaelete.blogspot.com/

2.) Megtörtént! ;)

3.) Hét Halálos Bűnöm: (újabb titkos infók rólam xD)

- A Twilight Saga filmei közül az Alkonyat tetszett eddig legjobban.
- Már rongyosra olvastam a Twilight könyveket
- A Twilight Saga könyvei közül a legjobban az Újholdat és a Napfogyatkozást szeretem.
- Jelenleg másodéves egyetemista vagyok a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán, ahol levelezőn végzem a Pénzügy-Számvitel szakot.
- Sorozatbolond vagyok: legújabb kedvencem a Fringe (A Rejtély).
- A Twilight mellet élek-halok a Supernatural-ért.
- Jensen Ackles <3 az álompasi számomra.

4.) Sok szeretettel küldöm e díjat a következőknek: 

Cloeé - http://intheshadows-bycloee.blogspot.com/ 

Thara - http://red-moonlight-twilight-fanfic.blogspot.com/ 
Bess - http://kihivasok.blogspot.com/
Arielle - http://arielle-fic.blogspot.com

Isobella - http://thecullenstory.blogspot.com/

Trixi - http://www.kisertamult.blogspot.com/

Alice565 - http://aliceinwonderland-alkonyat.blogspot.com/

5.) Megtörtént!

1. Díjam! & Infók

 Első Díjam!

  

Nos, kaptam egy díjat, de még most sem hiszem el igazán! Köszönöm még egyszer!

1. Köszönd meg a díjat annak, akitől kaptad (belinkelve a blogját)!

2. Tedd ki a logót a blogodra!

3. Írj magadról 7 dolgot!

4. Add tovább 7 embernek (ne felejtsd el linkelni a blogjukat)!

5. Hagyj megjegyzést náluk, hogy tudjanak a díjazásról!

1.) Musafan <3 Nagyon nagyon köszönöm neked! ^^ http://twilightfanfic-ms.blogspot.com 

2.) Megtörtént! ;)

3.) Hét Halálos Bűnöm: (titkos infók rólam xD)

- mániákus szerepjátékos és photoshopos vagyok
- Team Jacob vagyok, de régebben Team Edward voltam
- kedvenc fagyim a citromos
- 20 évesen veszítettem el a szüzességemet a születésnapomon. *pirul*
- összesen 10 szerepjátékos oldalon vagyok fent neten aktívan
- Zene nélkül nem tudok létezni!
- Kedvenc filmem: A gladiátor

4.) Sok szeretettel küldöm e díjat a következőknek: 

Nora017 - http://szerelemazeneben.blogspot.com/

Alexis Diamond - http://alaszka-egyujkezdet.blogspot.com/

Becky Writer - http://bebike98-tortenetei.blogspot.com/

Klaudia - http://mindorokke-bellaesedward.blogspot.com/

Azmira azaz Kahlan Amnell (: - http://forbiddenpleasuresfanfic.blogspot.com

Thara - http://szeress-by-thara.blogspot.com/
Brixi- http://rubin-smaragd.blogspot.com/

5.) Megtörtént!

És most egy kis más...

Hamarosan felkerül a 10. fejezet, Bocsánat, hogy bár összejött a kért komment mennyiség, de mégsem készültem el vele. Egész héten bolondok háza volt, húsvégi házisárkány takarítási veszély állt fent. Anyumra minden éveben rájön a takaríthatnék és ha ehhez hozzátesszük, hogy igazi maximalista, képzelhetitek mennyi időm és energiám volt megírni az új részt nektek. Igyekszem mielőbb megírni, húsvét hétfőre ha minden jól megy. Előre is köszi a megértést és türelmet.

Deana

Eredményhirdetés

 Eredményhirdetés

  

Nos, ma lejárt a szavazás, melyet azzal kapcsolatban hirdettem meg, hogy kinek a szemszögéből szeretnétek olvasni a következő fejezeteket. Azt kell, hogy mondjam elsöprő többséggel (7 szavazattal ^^) választottátok Jasper Halet. Így a következő fejezetek egyikét az ő szemszögéből fogom bemutatni! Ha lemaradtál volna a szavazásról, ne keseredj el, a szavazást újraindítom a közeljövőben! ;)

Deana

9. fejezet

Felraktam a kilencedik fejezetet, ezúttal Edward és Sarah szemszögéből is megláthatjátok mi történik. Olvasás közben most EZT hallgassátok, mert én is így tettem írás közben! ;) Nagyon boldoggá tettetek ezzel a 6 hozzászólással!!! Köszönöm mindnyájatoknak! Ne felejtsétek a komment határ most is 5 komment! Segítsétek a véleményetekkel az írást, ha olvassátok mondjátok el azt is, mit gondoltok róla!

U.I.: Ha valakit érdekel, hogy pontosan hogyan is képzeltem el a csókjelenetet (igen, ilyen is van benne ;) ), az ITT megnézheti. Valahogyan hasonlóan zajlott le a dolog.

Deana

 9. FEJEZET

Egy majdnem... talán

(Sarah szemszögéből)

  

Nem figyeltem a napok múlását, teljesen magamba zuhantam. Már meggyógyulni sem akartam. Hiszen minek? Hogy utána haza költözzek és farkasként éljek tovább Edward nélkül? Nem, nem tudtam elképzelni egy olyan életet, amelyben a látványa nélkül kelljen léteznem. Hogy csak az iskolában vethessek rá egy-egy lopott pillantást?! A szívem szorult össze arra a gondolatra, hogy az választ el tőle, amivé válni fogok. Gyűlöltem azt, hogy indián vér folyik az ereimben. Nem akartam farkassá válni, egyszerű halandó ember akartam maradni. De jól tudtam, ha igaz, amit mondtak a nagybátyámék a konyhánkban... nincs választásom. Előbb-utóbb én is farkasbőrbe fogok bújni. Legszívesebben üvöltöttem volna, toporzékolva. De mit segítene ez rajtam? Semmit. Ezt én is jól tudtam. Pusztán annyit tehetek, hogy meggyógyulva búcsút intek a Culleneknek és a szerelmemnek.

A letargiám idővel egyre súlyosbodott, már az evéshez sem éreztem erőt. Aztán megváltoztak a dolgok: állandó látogatóm és beszélgetőpartnerem lett Jasper. Személyében még egy igaz barátra szert tettem, legalább annyira megszerettem, mint Alicet. Amikor vele voltam úgy éreztem, enyhíti a fájdalmamat a jelenléte. Segített elterelni a figyelmemet a Cullenekről szóló történeteivel és ezért hálás voltam neki. De azt a fájdalmat, amit éreztem nem tudta teljesen megszüntetni, csupán tompítani. A tudat, hogy Edward miattam marad távol a családjától és, ha otthon van, akkor is kerül - ez mélységesen fájt. Nem tudtam, nem akartam elrejteni, hogy mit érzek. Felesleges lenne megpróbálnom megjátszani a közömböst, egyszerűen képtelen lennék hazudni magamnak és másoknak.

Minden nap kérdezősködtem Edward felől és Alice készségesen informált. De láttam a szomorúságot barátnőm szemében, ő is sajnálta a történteket. Aztán, amikor egyik nap, amikor már épp kezdtem megszokni a hiányát és a mérhetetlen fájdalmat a mellkasomban - újra felborított mindent. De nem csak ő! Jasper is olyan furán viselkedett velem. Amikor bejött a szobába beszélgetni, még nem gondoltam semmi rosszra. Honnan kellett volna tudnom, hogy ennyire félre fog érteni?! Persze nekem megint Edwardon járt az eszem és azon, hogy még mindig mennyire szeretem. Nyilván megérezte az érzéseimet. Amikor mosolyogva fogadtam, ő is viszonozta és az ágyra ült mellém. Az általa küldött boldogsághullámban megfürödtem és élveztem pár pillanatig a dolgot, elvégre nem mostanában leszek újra boldog. Ebben biztos voltam. Edward nélkül én nem lehetek boldog. A beszélgetésünk során, mintegy közömbösen kérdeztem rá, hogy mit tud róla. De elcsuklott a hangom, a legkritikusabb pillanatban.

Erre bátorítólag megölelt, majd egy hűs csókot nyomott homlokomra. Igazán jól esett, még lázban égő testemnek. Miközben végigsimított arcomon, olyat mondott, amitől menten kiszaladtam volna a világból... természetesen örömömben és nem bánatomban! Hát mégis szeret?! Tudtam, hogy mindenki érzéseit megérzi Jasper, így újból reménykedni kezdtem. Boldogan adtam neki egy puszit az arcára, miközben átöleltem. Nem tudtam eléggé hálás lenni neki azért, amit most mondott nekem az imént. Éreztem, hogy mélyeket szippant a hajam illatából; majd amikor visszahúzódtam volna megcsókolt. Egy könnyed csókot lehet ajkaimra, mire lefagytam. Egyáltalán nem akartam, hogy félreértse a közeledésemet. Hiszen én Edwardot szeretem, ő pedig Alicet. Bár, ezek után már ebben sem vagyok biztos. De mégis, miért csinálta ezt? Nem tudja, hogy Alice itt van a házban? Éppen a levesemet készíti a konyhában. Hogy tehette ezt meg velem? Velünk? 

A következő pillanatban egy félelmetes morgást hallottam meg, és Jasper eltűnt rólam. A földre került, fölötte pedig Edward magasodott; aki morogva és vicsorogva vetette rá magát.
- Edward ne! - Kiáltottam rá, de hasztalannak bizonyult. Egyiküknek sem akartam, hogy emiatt a félreértés miatt Mi más is lehetne? baja essen. De mégis, Edwardot valahogyan jobban féltettem, elvégre ő a szerelmem. Alice is biztosan Jaspert féltené a világon mindennél jobban! Jasper, mintha csak feladná a dolgot nem rontott rá, csupán védekezően tartotta fel karjait maga elé. Edwardnak viszont teljesen elment az esze. Áthajította az imént bevágott ajtón Jaspert, ami betört és átesett rajta, ő pedig utána vetette magát. Bár tudom, hogy ezzel igazából nem árthatott neki, mégis aggódtam. Edward most először tűnt veszélyesnek, igazán vámpírnak. Szemei éjfeketévé váltak, arcán gyilkos vicsor. Nem is mertem kimenni a szobából, nehogy engem meglátva nekem is nekem essen. Sosem hittem volna, hogy eljön ez a pillanat és félni fogok tőle. De most, hogy így láttam be kell valljam, picit féltem tőle.

Amíg kintről a harc hangjai szűrődtek be, fel alá kezdtem járkálni idegesen, kezeimet tördelve. Legszívesebben felpofoztam volna Edwardot, hogy milyen gyerekesen viselkedik. Hamarosan elhaltak a hangok, csak Alicet hallottam, amint épp lehordja fivérét. Az ajtóban toporogtam, majd az ajtó melletti falnak dőlve vártam, hogy felérjen. Oldalra kaptam a fejemet, amint hozzám lépett. Olyan bűnbánó és ártatlan fejet vágott, mintha nem az imént akarta volna megölni a bátyját, csupán egy vázát tört el.  Már éppen visszafordult, amitől teljesen felhúztam magamat. Most tényleg itt akar hagyni? Újból elmenekülne? Ráadásul csak magával törődik, és az ÉN érzéseimmel mi lesz? Én vele akarok örökre maradni. Azt akarom, hogy itt maradjon!

-  Nem akarom, hogy elmenj! - Sütöttem le a szememet. Csak kimondtam, nem is volt olyan nehéz! - Maradj velem, kérlek! - Suttogtam  a végére.

Hűvös kezével felemelte államat és belenéztem hipnotikus szemeibe.

- Tudod jól, hogy ez nem lehetséges. Sarah, ez úgysem működne, ahogy a nagymamáddal sem működött. Sajnálom! - Engedett el. A kavargó, folyékony arany, megtette a hatását. Még gondolkodni is elfelejtettem tőle. Lassan tértem csak magamhoz és ébredtem rá arra, amit az imént mondott. Teljesen feldühített amit mondott, belülről csak úgy rázott az elfojtott sírás és düh. Nem játszott tisztességesen, ez most nem volt fair.

- És  mi lesz VELEM? Az nem érdekel, hogy én mit érzek? Hogy újra összetöröd a szívemet, ahogy a nagyiét? Edward az Istenért, én SZERETLEK! - Kiáltottam, végső elkeseredésemben, miközben megragadtam az ingét.

- Sarah, sajnálom. Felejts el. - Tolt el magától.

- ÉN NEM A NAGYMAMÁM VAGYOK! - Üvöltöttem az arcába, majd tehetetlennek érzett dühömben odasóztam neki egyet a jobb kezemmel.

Egy hirtelen ötlettől vezérelve tettem mindezt. Hiszen mit árthatok én neki? Jobban belegondolva csak az én kezem fog eltörni márvány kemény bőrétől. De nem hiába volt vámpír. Azonnal elkapta a kezemet a csuklómnál. Ez mérhetetlenül feldühített, és a ballal is megpróbáltam odasózni neki. Azt is lefogta, most már a falnak nyomva őket és egész testemet. Meg sem tudtam őket mozdítani. Szemeim villámokat szórtak, de tehetetlen voltam. Hosszú, óráknak tűnő másodpercekig néztünk egymás szemébe. Most is a folyékony arany körülölelt, aztán nem tudom mi ütött belém. Megcsókoltam. Szenvedélyesen, mindent elfeledve magam körül. Edward pedig visszacsókolt szinte azonnal. Ajkai olyan tökéletesen simultak az enyémekhez, édes illatát belélegeztem és még többet akartam belőle kapni. Kezei a kezeimbe kulcsolódtak és összesimulva csókoltuk egymást ki tudja mennyi ideig. Végül eleresztette kezemet, s már testemet sem szegezte a falnak. Ehelyett minden eddiginél közelebb húzott magához; a tarkómat és a hajamat simogatva egyik kezével, míg a másikkal a derekamat ölelve. És is szorosan magamhoz húztam, testünk immáron teljesen összeért, kezeim a hajába túrtak vadul.

Leírhatatlanul csodálatos érzés volt a csókja, még lélegezni is elfelejtettem tőle, pedig számomra az még szükséges volt. De én mégsem akartam elszakítani tőle ajkaimat egy pillanatra sem. A levegőm pedig idővel vészesen fogyni kezdett. Ám mielőtt elájulhattam volna az oxigénhiány miatt, eltávolodott tőlem. Nagyokat lélegeztünk mindketten, mely segített kicsit lecsillapodni. Arca még mindig centiméterekre volt az enyémtől. Az illatától még mindig megrészegülten néztem arcát, tökéletesen ívelt ajkait, aranybarna szemeit. Egyszerűen hihetetlennek tűnt, hogy mindazok után, ami történt velünk, amiket mondott most mégis itt vagyok a karjaiban. Arcomat a vállába fúrtam és felzokogtam. Ám ez a sírás, amely rázni kezdett nem pusztán a belőlem felszakadó bánat miatt volt, hanem azért, mert boldog voltam, még ha röpke néhány perc erejéig is. Arra számítottam, hogy hamarosan újra itt hagy. Elmenekül előlem vagy az érzései elől. De ő csak ölelt magához, hajamat simogatva és egyetlen mondatot mondott, amelytől én lettem a legboldogabb lány a Földön:

- Sarah Black, én is szeretlek téged! -

(Edward szemszögéből)

  

Újból végiggondoltam a dolgot, ahogy lassan és már szinte emberi tempóban indultam meg Sarahhoz a szobámba. Szégyelltem, hogy ennyire kiakadtam Jasperre. Teljesen igaza volt, egy idióta vagyok, aki még az érzései elől is menekül. Hogyan is gondolhattam azt, hogy ő képes lenne megcsalni Alicet? Nem tehetek róla, de a tudat, hogy valaki más érjen hozzá vagy hogy másé legyen Sarah... Nem, ezt nem tudnám elviselni. Ő az enyém, csakis az enyém lehet! Te jó ég! Tényleg beleszerettem! Pedig megesküdtem Neki, hogy Őt fogom örökké szeretni! És most egy aljas hitszegő lettem, akinek mit sem ér a szava. Aki képes és a saját testvérének ugrik gondolkodás nélkül, csak mert elborítja a zöld köd az agyát. Bűntudatot, dühöt éreztem és mérhetetlen fájdalmat. Hiszen képes voltam egyelten perc alatt elveszíteni a fejemet, megszegni az esküm és bolondot csinálni magamból. Pedig azt hittem eddig, hogy Carlisle után nekem van a legnagyobb önuralmam a családban, hogy én vagyok a z egyik leghiggadtabb. Tévedtem, és mekkorát?! Sarah ezután hogyan is lehetne mellettem biztonságban? Önzőnek éreztem magamat, amiért nem akartam mást, csak vele lenni.

Sarah nem sokára farkassá változik és akkor végleg elveszítem. Utálni fog, még a szagomat sem fogja bírni. A közelébe sem mehetek majd, és az maga lesz a pokol. És mégis, mindezek ellenére szeretem. S ha a bátyámnak igaza van, akkor ő is szeret engem. Legalább annyira, mint Isabella... ha nem jobban. Koncentráltam arra, hogy a gondolatait meghalljam; de ismét csak a sötétséget tapasztaltam. Kizárt a gondolataiból, vagyis még mindig dühös rám. De hogyan is szerethetne engem? Egy szörnyeteget? Nem, az kizárt dolog. Valamit nagyon félreérthetett a fivérem. Talán valaki másba szerelmes és azt érzi! Igen, bizonyára így van. Hiszen az előbb rémítettem halálra azzal, hogy egy vadbarom módjára, szappanoperákba illő féltékenységi jelenetet vágtam le. Meggyanúsítottam a tulajdon testvéremet és anélkül estem neki, hogy meghallgattam volna az indokait. Lehet, hogy Sarah őt szereti és nem engem... Végtelenül fájt már maga a tudat is, hogy ez lehetséges volna.


Az ajtóban megtorpantam. Elbizonytalanodtam és fogalmam sem volt, hogyan is kérhetném a bocsánatát azért, amit tettem vele. Hiszen napok óta szenvedett miattam. Csúnyán elbántam vele. Igazán megérdemelném, hogy elutasítson most. És éppen ettől rettegtem. Ha bevallom az érzéseimet, amikre még magam is csak most ébredtem rá. Nem, azt nem bírnám ki! Akkor inkább már én lököm el magamtól, úgy nem fogok annyira szenvedni! Igen, ezt kell  tennem! Ez a helyes lépés! Aztán elmegyek... talán Denaliba. Tanya biztos nagyon fog örülni nekem, ahogy a többi Denali. Hirtelen kapta rám tekintetét,  ahogy a falat támasztva várta megérkezésemet. Fájdalmasan néztem szemeibe, hiszen rémesen szégyelltem az iménti viselkedésemet. Egyszerűen nem tudtam megszólalni, úgy éreztem egyetlen hang sem jönne ki most torkomon. Megfordultam hát, hogy elmeneküljek. Előle és az érzéseim elől. De nem hagyta ezúttal.


Ahogy megszólalt, majd szinte könyörgőre fogta a dolgot - úgy éreztem, menten megszakad a szívem. Erősnek kell maradnom! Győzködtem magamat. Elé léptem és felemeltem az állát, így szemembe nézett.

- Tudod jól, hogy ez nem lehetséges. Sarah, ez úgysem működne, ahogy a nagymamáddal sem működött. Sajnálom! - Engedtem el. Félő  volt, ha ugyanis továbbra is hozzá érek megcsókolom. Inkább latba vetettem lélegzetelállító pillantásomat, vámpír létemből fakadó képességemmel igyekeztem ellenállását megtörni. Úgy tűnt, sikerrel jártam. Lassan tért csak magához. Azonban arcán a belenyugvás helyett elszántságot láttam.

- És  mi lesz VELEM? Az nem érdekel, hogy én mit érzek? Hogy újra összetöröd a szívemet, ahogy a nagyiét? Edward az Istenért, én SZERETLEK! - Kiáltotta arcomban, ingemet megragadva. Úgy tűnt, kezd kiakadni, muszáj volt megállítanom, mielőtt túlságosan belelovalja magát ebbe az egészbe. Nekünk nincs közös jövőnk!

- Sarah, sajnálom. Felejts el. - Toltam el.

- ÉN NEM A NAGYMAMÁM VAGYOK! - Üvöltötte arcomba, majd legnagyobb megdöbbenésemre a jobbját lendítette ütésre felém.

Valószínűleg nem  gondolt bele abba, hogy ez mit is jelentene a számára, csak a haragja vezérelte. Hiszen simán eltörik a keze. Nekem úgysem árthat ezzel. Akkor meg miért csinálta? De nem hiába voltam vámpír, tökéletes reflexekkel rendelkeztem. Azonnal elkaptam a kezét a csuklójánál, még mielőtt megpofozhatott volna és szilánkosra törik a keze. Ez láthatólag még jobban feldühítette, mert a ballal is bepróbálkozott. Így jobbnak láttam lefogni a kezeit, amíg lenyugszik. A falnak nyomtam őket és egész testemmel oda szegeztem szinte az övét. Meg sem tudott mozdulni. Szemei villámokat szórtak, de tehetetlen volt. Hosszú, óráknak tűnő másodpercekig néztünk egymás szemébe. Legszívesebben megcsókoltam volna, mert olyan gyönyörű volt még így mérgesen is. De azzal az eddigi  összes munkám kárba veszett volna, így csak vággyal telve tekintetébe fúrtam az enyémet. Fogalmam sincs, hogy mi ütött belé, de nekem esett ajkaival. Megcsókolt. Szenvedélyesen, mindent elfeledve, mintha az életünk múlna rajta. Én pedig azonnal viszonoztam a csókját, minden ellenállásom porba hullott egyetlen pillanat alatt. Az lemúlt napok kemény munkája mind-mind kárba veszett.

Jaspernek igaza volt. Tényleg szerettem, talán még jobban, mint hittem. Először nagyon óvatosan csókoltam puha, lágy és meleg ajkait, majd egyre hevesebben, birtoklóbban hatoltam be nyelvemmel a szájába teljesen felfedezve magamnak azt. Egy pillanatra elfeledtem, hogy nem ember, hanem vámpír vagyok. Újra azzá az  Edward Anthony Masen-né váltam, aki emberként voltam. A hirtelen rám törő és elsöprő érzés felülírt bennem mindent. Még többet akartam Sarahból kapni. Kezeire kulcsoltam az enyémeket és összesimulva csókoltuk egymást ki tudja mennyi ideig. Végül eleresztettem kezeit, s kissé eltávolodtam a faltól, magamhoz húzva, minden eddig ismert távolságot áthidalva ezzel köztünk. Kezeimmel a puha és selymes haját simogattam és tarkóját, miközben a derekát öleltem. Ő is szorosan magához húzott, testünk immáron teljesen összeért, kezei a hajamban voltak.

Leírhatatlanul csodálatos érzés volt a csókja, szinte le is felejtkeztem miatta arról, hogy hol  és ki vagyok.  De én nem veszthettem el a fejemet vele.  Muszáj volt elengednem, hogy levegőhöz juthasson. Mielőtt elájult volna az oxigénhiány miatt, eltávolodtam tőle. Nagyokat lélegeztünk mindketten, mely segített kicsit lecsillapodni. Arca még mindig centiméterekre volt az enyémtől. Az illatától  szinte megrészegülten néztem arcát, tökéletesen metszett, zöld szemeit. Egyszerűen hihetetlennek tűnt, hogy mindazok után, ami történt velünk, amiket mondott most mégis itt van a karjaimban. Épp nyitottam volna a számat, amikor arcát a vállamba fúrta és hangosan felzokogott. Fogalmam sem volt, hogy miért sír: örömében vagy bánatában. Azt akartam, hogy hagyja abba, borzasztó érzés volt őt így látni. Így csak öleltem magamhoz, haját simogatva és egyetlen mondatot mondtam, amelytől reménykedtem, hogy megnyugszik:

- Sarah Black, én is szeretlek téged! -

8. fejezet

Felraktam a nyolcadik fejezetet, ezúttal Jasper szemszögéből láthatjátok mi is történik. Olvasás közben EZT hallgassátok, mert én is így tettem írás közben! ;) Ne felejtsétek a komment határt: 5 komment után fogom feltölteni a következő részt! Ha ennél több összejön,  mondjuk a duplája, akkor két részt fogok felrakni rövid időn belül. Segítsétek a véleményetekkel az írást, ha olvassátok mondjátok el azt is, mit gondoltok róla!

Deana

 8. FEJEZET

A zöld szemű szörny

(Jasper szemszögéből)

  

Már napok óta csak szenvedtem. Sarah pokolinak tűnő fájdalmát nehezen viseltem. Valószínűleg azért érzem felerősítve az érzéseit, mert farkasgének munkálkodnak benne. Csodálom még, hogy nem kezdett átalakulni farkassá ennyi vámpírral egy házban. Amikor Edward megbántva magára hagyta először nem akartam a közelébe menni, mert nekem még erősebben fájtak az érzései. De Alice, az én drága pattogó duracell nyuszim addig rágta a fülemet, amíg bele nem egyeztem. Mert mindenki tudta, hogy ez a helyzet tarthatatlan. Esme és Carlisle aggódva figyelték a fejleményeket, de nem szóltak bele.  Ahogyan Emmett vagy Rosalie sem. "Elvégre Edward felnőtt ember és tudja, mi a jó neki."  Én ezt egészen másként látom. Edward gyerekesen viselkedett és nemhogy tanult volna a Bellával közös kapcsolatából, most készült újra elkövetni az élete legnagyobb hibáját valakivel, aki még Bellánál is jobban szereti.

 Fogalmam sem volt, hogy honnan ered ez a mérhetetlen és őszinte szerelem Sarah részéről irányába. Már azelőtt szerette, hogy ismerkedni kezdtek volna. Mindehhez elég volt egyetlen pillantást vetnie rá. Ez furcsának tűnt nekem elsőre, - hiszen az emberek nem szoktak ilyen mély érzelmeket táplálni, az inkább ránk, vámpírokra jellemző - de éreztem az érzelmei nemességét és tisztaságát. Azt hiszem ez szerelem volt első látásra. A bátyám pedig semmibe vette az érzéseit, pedig tudtam, hogy mindketten egyformán szenvednek ettől. Tényleg ennyire mazochista volna Edward? Tettem fel magamnak a kérdést, de nem tudtam megválaszolni. Éreztem a vívódását, a fájdalmát. Ugyanakkor a mérhetetlen szerelmet is, amit igyekezett kérlelhetetlenül kiirtani magából eleddig  sikertelenül. Hiába beszéli be magába, hogy nem érez iránta semmit sem... annyira szereti ezt  a lányt, hogy már én is vonzódni kezdtem hozzá.

Ami már csak azért is kellemetlen, mert amikor néhány napja  a Sarah-Edward páros mérhetetlen vágyától felbuzdulva Alice-szel vadul szerelmeskedtem, nem a nevén szólítottam, hanem Sarah-én. Röstellem nagyon a dolgot, nem is értem mi üthetett belém hirtelen. De az első sokk után Alice egyáltalán nem haragudott rám. Sőt! Örült annak, hogy bizonyítékot talált arra, hogy Edward szereti Saraht. Őszintén szólva nem nyugodtam meg attól, hogy nem akasztotta ki a dolog. Néha annyira nem értem a nőket! Miért jó folyton más magánéletébe belefolyni? Abból sosem sül ki semmi jó! Ráadásul az érzelmek túl bonyolultak, minek kell még jobban összekuszálni őket? Azt hiszem jobb lesz mindenkinek, ha óvó szemeimet Alice-re szegezem. Legalább megpróbálom kordában tartani, mielőtt elszalad vele a paci... Alice  ugyanis egyből fellelkesülve terveket kezdett gyártani, hogy hogyan is hozhatnánk össze őket minél előbb.

Egyáltalán nem tartottam jó ötletnek, hogy ki akarta ugrasztani a nyulat a bokorból. Azt meg pláne nem, hogy engem akart ehhez felhasználni. De ő makacs volt és tántoríthatatlan. Azt mondta, idézem: "Így legalább lesz értelme annak, hogy folyton a nevét emlegeted szerelmesen." Azt hiszem mégis megorrolt rám kicsit a történtek miatt. Ami egyértelműen azt fogja eredményezni, hogy ki kell engesztelnem. Bár az is lehet, hogy pontosan tudja ezt és erre apellál. Pedig én tényleg nem tehetek róla. Ha végre bevallaná és elfogadná az érzéseit Edward, nekem is sokkal könnyebb lenne. Úgy indultam el Sarah szobájába, mint valami halálra ítélt a kivégzésére. Edward elvileg vadászni volt, bár Alice megígérte előkeríti. Így illedelmesen kopogtam az ajtaján, mielőtt benyitottam volna rajta.

- Jasper! - Mosolyodott el Sarah, amint meglátott. Én is viszonoztam a mosolyát, majd az ágya szélére ülve közvetlenül mellé a hogyléte felől kezdtem érdeklődni.

- Mond, hogy érzed magadat? - Kérdeztem, de persze ez puszta udvariasság volt részemről. Végül felnevettem és egy kisebb boldogsághullámot küldtem felé.

Pontosan tudtam, éreztem, hogyan is érzi most magát. Örült nekem, és kevésbé éreztem most fájdalmat részéről; bár el nem tűnt teljesen belőle a fájdalom, tompán még jelen volt. A legmegdöbbentőbb az volt, hogy a szerelem, melyet érzett nem csökkent egyáltalán. Ugyanolyan intenzívnek éreztem, mint a legelső alkalommal. Mellé feküdtem az ágyra, betakargattam.

- Megvagyok. - Válaszolta halovány hangon, de még mindig haloványan mosolygott. - Jasper, hallottál róla... róla valamit? - Kérdezte, de elcsuklott közben a hangja. Bátorítólag megöleltem, majd egy csókot nyomtam a homlokára. Tényleg csodálatos illata van... Edward bánhatja, hogy itt hagyta... nekem.

- Vadászik. Sarah, nyugodj meg... hamarabb észhez tér, mint gondolod. Tudod ő is nagyon szeret téged. - Mondtam neki, most az arcán simítva végig. Hmmm... milyen csodálatosan puha és meleg a bőre...

- Tényleg? - Kérdezte elkerekedett szemekkel. - Jajj, úgy szeretlek, Jasper. Köszönöm.- Nyomott egy puszit jéghideg arcomra, miközben átölelt. Éreztem, hogy ekkor visszatért Alice másodmagával. Megtöltötte jellegzetes parfümje az orromat.

Több sem kellett, Sarah közelsége és érzelmei, valamint a szerelmem jellegzetes illata kellően felspannolt ahhoz, hogy eljátsszam  a szerepemet. Na  nem, mintha vámpírként nem tudtam volna elhitetni bármit még a testvéreimmel is. Nagyot szippantottam Sarah hajának jellegzetes és az erdőt idéző illatából, majd  megfürödtem Sarah és Edward szerelmének érzésében. Végül amikor már éppen elhúzódott volna a puszi után, hirtelen lecsapva csókot leheltem ajkaira. Ekkor egyszerre több minden is történt. Éreztem, hogy Sarah megmerevedik karjaim között, és a hátam mögött éles morgás hangzott fel. A következő pillanatban már a földön találtam magamat a fölöttem magasodó, vicsorító Edwarddal.

- Edward, ne! - Sarah felsikoltott, alaposan megijeszthette a látvány.  Bár éreztem, hogy mindkettőnket félti, most mégis Edwarddért remegett. 

Én nem támadtam, csupán védekeztem. De áthajított az ajtón, ami betört és átestem rajta, ő pedig utánam vetette magát. Ezzel persze nem árthatott nekem, de Sarah félelmét még mindig éreztem. Közben gondolatban próbáltam kommunikálni Edwarddal, hogy lenyugtassam. Nem hittem volna, hogy ennyire kiakadsz ettől az ártatlan szájra puszitól. Mégsem volt túl jó ötlet ez Alice részéről, de legalább tudjuk, hogy féltékeny vagy arra amit tettem. Ha tényleg közömbös volnál iránta és nem szeretnéd, miért is érdekelne a dolog? Akkor nem esnél nekem, nem igaz? Edward, térj már észhez! Szereted őt, ahogy ő is szeret téged! Teljesen halálra rémíted most is a viselkedéseddel! Mégis mit gondolsz miért csináltam ezt? Szerinted képes lennék valaha is megcsalni Alice-t? Erről az egészről is TE tehetsz! Ha nem fojtanád el az iránta való érzéseidet, most én sem lennék belé szerelmes! De hiába mondtam a magamét, ő eszét vesztve próbált a torkom közelébe férkőzni.

Szemei koromfeketék voltak, a zöld szemű szörnyeteg teljesen eszét vette. Csoda, hogy nem esett még neki Alicenek vagy Sarahnak is. Vajon minden rendben van vele? Úgy tűnt, szegény halálra van rémülve. Pedig ő nem is tehet semmiről. Gondolataimból Edward szakított ki, aki ledobott a lépcsőn, majd miután legurultam, rám vetette magát. Esélyem sem lett volna ellene, ő volt a leggyorsabb a családban. Azonban elszámította magát. Én voltam a valaha élt egyik legjobb stratéga. Nem hiába lettem igen hamar tiszt a háborúban. Most, hogy ledobott, messzebb tudtam kerülni tőle. Gondolkodás nélkül használtam mindazon tapasztalatomat rajta, amit még Maria vezetése alatt szereztem a vámpírháborúk során. Ez olyasmi, mint a biciklizés, sosem felejted el a régi, jól begyakorolt mozdulatokat. Ráadásul bátyám úgy viselkedik, mint holmi dühös, észét vesztett újszülött. Könnyedén a földre tepertem, leszorítva kezét a háta mögé; miközben nyakát fogtam meg hátulról. Alice mesélte, hogy Volterrában ugyanígy bánt el vele Felix. Hát... kellemetlen... Éreztem, hogy düh, gyűlölet és rettentő harag árad egész lényéből. A gyilkos indulatokról nem is beszélve. Birtokolni akarta Saraht, ahogy Bellát egykor.

Velem pedig végezni akart, kitépni a torkomat vagy még sokkal rosszabbat. Nem tudom. Azt viszont igen, hogy még nem volt önmaga. Ha lenyugszol, majd még megköszönöd nekem... egyszer. Gondoltam, majd minden érzését kiszippantottam belőle. Csupán egyet hagytam meg neki: a Sarah iránt érzett szerelmet. Nagy sokára engedtem el, amikor a lépcső felé fordulva megláttam Alice sajnálkozó bólintását. Tudtam, hogy erre ő sem számított. Nem ezt akarta elérni. Lassan barnulni kezdett Edward írisze, míg végül teljesen aranybarnává nem vált. Ekkor eresztettem el teljesen. Szégyenkezést éreztem felőle, dühöt és fájdalmat. Tudtam, hogy most újra az erdőbe akar menni, és annak a fák látnák a kárát.

- Szerintem fel kellene menned és a bocsánatáért esedezni. - Mondta Alice még mindig az emeleten állva. Bátyám lehajtott fővel indult  meg a lépcső felé. Bátorítólag egy kis pozitív érzelemhullámot küldtem, hogy megerősítse a lelkét. - És utána Jazztól is elnézést kérhetsz. - Tette csípőre a kezét harciasan Alice, amikor mellé ért. - Szorítok nektek. - Suttogta fülébe, hogy Sarah ne hallja, majd pillanatokon belül a karomban termett és a kanapé felé húzott.

- Minden rendben lesz. - Simítottam végig karján. Legalábbis remélem.

Kérés

Kérés

  

Tudom, hogy még új a blogom és még nem is ismerik mindenhol. De kérlek titeket, hogy ha már egyszer elolvassátok amit írok, pár másodpercet szánjatok rá még arra, hogy véleményezitek is. Nektek nem kerülne sok időbe, nekem viszont igen sokat jelentene! Azt hiszem 5 kommentet igazán össze tudtok hozni a hozzászólásokhoz. Ugye nem nagy kérés ez?! *zavarban van és pislog*

Most egy kis más...

Kissé interaktívvá is tettem a blogot. Ugyanis szavazhattok arról, hogy a következőkben még kinek a szemszögéből írjak majd. Légy szíves szavazzatok!!!

Ha ma elkészülök a 8. fejezetet is felrakom. Sikerült letörölnöm az egészet sajnos, azt hittem menten idegbajt kapok egy ültő helyemben. Úgyhogy kezdhetem most elölről... :( ezúttal Wordben azt hiszem.

Deana

7. fejezet

Felraktam a hetedik fejezetet. Olvasás közben EZT hallgassátok, mert én is így tettem írás közben! ;) Mivel a látogatottságom lassan az ötszázat közelíti és az ihlet is megszállt (eme fejezet eseményei 2! szemszögből olvashatóak), nem vártam meg az 5 hozzászólást! De ez nem jelenti azt, hogy felfüggesztettem a komment határt! Tehát ne felejtsétek a komment határt: 5 komment után fogom feltölteni a következő részt! Ha ennél több összejön,  mondjuk a duplája, akkor két részt fogok felrakni rövid időn belül. Segítsétek a véleményetekkel az írást, ha olvassátok mondjátok el azt is, mit gondoltok róla!

Deana

 7. FEJEZET

Mozaikok egy kirakóshoz

(Sarah szemszögéből)

  

Már napok óta a Cullen családnál sínylődöm, akár egy rab. Edward szobájába vagyok bezárva, és minden mozdulatomat figyelik alkalmi börtönőreim, Alice és Edward. Egy pillanatra sem hagynak magamra és ez  kezd idegesíteni. Egyébként Alice egy angyal, azt hiszem megtaláltam a legjobb barátnőmet a személyében. Edward pedig... Edward továbbra is ugyan olyan, mint ahogyan a nagyi leírta a történeteiben. Figyelmes és kedves, egy igazi úriember. Vagy úri vámpír, ahogy tetszik. Szégyellem kicsit a dolgot, de jól esik a közelsége. Testem lelkem beleremeg, ha csak meglátom. Tudom, tudom... gyerekes, hogy talán ismét beleszerettem. Meg is ijedtem kissé attól, hogy ilyen rövid időn belül máris ekkora hatással van rám.

Bár igazság szerint ezen nincs mit csodálkozni, hiszen évekig szerelmes voltam belé kisgyerekként. Pedig akkor még azt sem tudtam, hogy minden történet igaz volt. Merthogy a mesék igazi főszereplője nem én, hanem a nagyi volt. Ráadásul néhány dolgot kifelejtett a meséiből, de szerencsére mind Alice, mind Edward készségesen válaszolt a kérdéseimre. Meglepődve tapasztalták, hogy bizony elég jól ismerem őket a nagyi történeteiből. Apropó Bella nagyi... Nos, ő jelenleg tabu téma. Látom, hogy mekkora fájdalmat okoz nekik, ha csak rám néznek, nem hogy beszélniük kell róla. Úgy tűnt, régen tényleg közel álltak egymáshoz. Így nem feszegetem a témát túlságosan. Pedig, ha rólam kell majd mesélni, muszáj lesz őt is szóba hozni.

Carlisle megvizsgált és kiderült, hogy tüdőgyulladásom van. Be akart vinni a kórházba, de én makacsul ellenálltam. Egyrészt azért, mert nem akartam a családommal találkozni; másrészt nem akartam elmenni Edward közeléből. Még, ha tisztában is voltam vele, hogy csak a nagyi emléke miatt tölt velem annyi időt, nem tudtam megfosztani magam önző módon a közelségétől. Így természetesen maradhattam, de megkaptam Alicet és Edwardot fegyőrnek. Ők gondoskodtak egyrészről a szórakoztatásomról, másrészről pedig arról, hogy minden nap megegyem az erőlevesem és bevegyem a gyógyszereimet. Pedig sokszor semmi étvágyam nincs, de a kis manót ez nem érdekli. Azt mondta, minél előbb meg kell gyógyulnom, mert el akar vinni vásárolni Port Angelesbe. Alicet nagyon kedvelem, sokat beszélgetünk minden nap.

Mint utóbb megtudtam, a farkasok sem olyan rosszak, mint ahogy én sejtettem. Sőt! Nem is igazi vérfarkasok, csupán alakváltók. Egyáltalán nem bántják az embereket, inkább védelmezik őket. az  embervéren élő vámpíroktól. Bár ennek igazán örültem, mégsem akaródzott hazamennem. Szívesebben voltam a Cullenekkel. Így próbáltam elodázni az elkerülhetetlent, persze nem sok sikerrel. De még legalább egy hétig az ágyat kell nyomnom a doki szerint. Legalább van egy kis öröm az ürömben. A nagybátyámat természetesen értesítették az állapotomról, aki látni akart, amint teljesen felépültem. Volt valami furcsa abban, ahogyan beszélt velem a telefonban, de nem tudnám megmondani, hogy mit éreztem pontosan a hangjában. Azt hiszem nem kedvelik La Pushban a Culleneket. Pedig igazán jó emberek.

Ott van például Carlisle és Esme. Csak nemrég óta vagyok itt, de máris úgy érzem enyhítik a szüleim hiányát. Esme csodálatos, gondoskodó, nála tökéletesebb édesanyát nem is kívánhat senki sem. Carlisle pedig olyan önzetlen és jó indulatú, hogy hasonlóval még csak nem is találkoztam eddig. Emmett olyan, mintha a bátyám lenne. Ami felettébb jó érzéssel tölt el, hiszen én egyke voltam mindig is. Ráadásul állandóan poénkodik, felvidítva és kellemes perceket szerezve másoknak. Jasper sokat segített nekem az első hetekben, a fájdalmaimat minden gyógyszernél jobban enyhítette a képességével. Bár igen csendes és tartózkodó, mégis szinte azonnal megkedveltem. Egyedül Rosalie az, akivel  nem tudok mit kezdeni. Valamiért haragszik rám nagyon, és gyanítom Bella nagyihoz van köze a dolognak. De sajnos erről sosem mesélt nekem, a nagyi én pedig kissé tartva a szőkeségtől, nem mertem eddig rákérdezni a dologra.

A napjaimat általában az ágyban töltöm, nyakig takaróban, Edward pedig az ágyamnál ül. Vigyázza az álmomat, vagy csak beszélget velem. Legalábbis eddig így történt. De a mai napon valamiért nem arra ébredtem, hogy velem van. Alice azt mondta, hogy vadászni ment; azonban én láttam a szemében a csalódottságot és sajnálatot. Vajon mi a fene történhetett? Remélem semmi baja nincsen! Lassan már mindenféle tévképzetek gyötörtek, hogy mi történhetett és mi köze ennek Edwardhoz. Végül beköszönt délután, de valahogy más volt. Furcsa, tartózkodó, zárkózott és rideg lett velem. Az a kedves Edward, akibe e pár nap alatt újra beleszerettem végleg megváltozott. Értetlenül szemléltem az eseményeket, így rákérdeztem. Szemeimbe könny gyűlt, amikor elmondta, hogy mi az oka. Az egész az én hibám! Hát persze, hogy nem akar velem lenni! Hiszen Ő olyan jó és tökéletes... én meg, én meg az ellensége vagyok! És egy korcs farkassá fogok változni! Ki akarna egy olyan lánnyal lenni, mint én? Aki időnként kiszőrösödik?

Pokolian fájtak a szavai és nem akartam, hogy belelásson a fejembe. Nem akartam, hogy a gondolataimból kiérezze a fájdalmamat és szánalomból esetleg velem maradjon. Ezt semmiképpen nem akartam. Erősen koncentráltam, próbáltam elrejteni előle, az érzéseimet és a gondolataimat. A tenyerembe vájtak a körmeim, ahogyan ökölbe szorítottam a kezeimet. Meglepődve tapasztaltam, hogy a fejemben lévő nyomás csökken. Mintha már nem látna belém, de még érezném a próbálkozását. Hitetlenkedő szemét meglátva biztos voltam benne, hogy sikerrel jártam. Egyszerre éreztem elégtételt és iszonyú fájdalmat. Borzalmas érzés volt látnom őt, mégis nem akartam, hogy itt hagyjon. Őrlődtem. Azonban rájöttem, hogy nem akaszkodhatok rá, bármennyire is vele akarnék lenni. Ha nem kellek neki, nem állok az útjába... elengedem. Zokogva fúrtam arcomat a párnámba. És ekkor döbbentem rá, hogy őszintén, tiszta szívemből szeretem Edward Cullent.

(Edward szemszögéből)

Hogy miért nem tudtam távol maradni tőle?! Miért kellett nekem elhalmozni a figyelmemmel?! Hogy utána még nehezebb legyen az elválás? Még egy hétig marad, aztán végleg elveszítem. Na álljunk meg egy pillanatra! Én csak és kizárólag ŐT szeretem! Nem gondolhatok arra, hogy Sarah iránt hogyan érzek. Nem érezhetek semmi mást, csak barátságot az unokája iránt! Talán az lenne a legjobb, ha semmit sem éreznék iránta! De egyszerűen képtelen vagyok kiverni a fejemből. Úgy érzem meg kell védnem mindenáron! Annyira emlékeztet RÁ. Önző módon nem tudok elszakadni tőle. Ez pedig nagy hiba. A múlt megismétli önmagát. Már álmában is rólam motyogott. Még mindig nem hiszem el, hogy azt mondta szeret. Biztosan egy másik Edwardról beszélt! De nem! Világosan láttam mit álmodik, és ő rólam álmodott. Engem csókolt és ölelt álmában! Ez így nagyon nem lesz jó!  Csak még többet fogunk szenvedni mindketten! Nem tehetek mást, mielőbb meg kell vele értetnem, hogy mi soha nem lehetünk együtt.

Nem  működne, hiszen VELE sem működött! Vele, aki a mindenséget jelenti még  most is számomra! Ezért kellett elengednem! Vajon Bella boldog volt az emberi életében? Megérte a szenvedés, a kereszt, amit magamra vállaltam? Annyira meg szeretném kérdezni tőle! De képtelen vagyok még csak a nevét is kimondani hangosan! Mintha millió tőr tépázná ilyenkor a halott szívemet. Ráadásul egyre inkább vonzódom Sarahhoz és ez teljesen megrémít. Úgy érzem elárulom az emlékét ezzel. Muszáj lesz megpróbálnom elfojtani magamban ezeket az érzéseket. Mindkettőnk érdekében. Nem akarom az ő életét is tönkre tenni. Hiszen ő farkas lesz, én pedig vámpír vagyok. Úgy sem lehetnék együtt! Ez lesz a legjobb mindkettőnknek! Győzködtem magamat. Abbahagyom a futást az erdőben és a gyanútlan őzre vetem magam. Már a harmadikat pusztítom el, minden csepp vérét kiszívva. Amíg a meleg folyadék lecsúszik a torkomon és táplálkozom, addig sem kell e nehéz dolgokon filozofálnom. Lassan ebéd idő, ideje hazatérnem. Nem futottam gyorsan, inkább csak hazasétáltam, ezzel is elodázva a találkozást.

Már messziről meghallottam Alice gondolatait. "Szegény Sarah! Már úgy aggódik Edward miatt, remélem az én lökött bátyám nem megint valami hülyeségben töri a fejét! Nem akarom még egyszer elveszíteni a legjobb barátnőmet! Ráadásul újra azt látom, hogy át fog változni. Egész ideáig azt hittem, hogy Bellát látom vámpírként... pedig nem. Saraht láttam mindvégig! Vajon ezt hogy fogadja majd? Egyáltalán elmondjam neki ? Edward merre jársz?" Szinte lesokkolt az, amit hallottam. Most mindennél fontosabb volt, hogy ennek a látomásnak a megvalósulását megakadályozzam.  Sarah sosem lehet vámpír, hiszen farkas! Ha valaha  is megharapják, a méreg miatt biztosan meghal! Ezt pedig nem engedhetem! Ő ahhoz túl értékes és fontos! Kopogtattam Sarah ajtaján és rendeztem a vonásaimat, mielőtt beléptem volna. Alice lement és épp a levesét készítette, kettesben voltunk. Esme bevásárolni volt Rose-zal, mert fel kellett tölteni a hűtőt.

- Edward... - Vidult fel arca, amikor meglátott. - Reggel eltűntél... aggódtam érted... - Kezdte, majd lesütötte a szemét és a füle tövéig elpirulva hallgatott. Nyilván a magyarázatomat vártam, de akkor is nagyon édesnek találtam a zavarát. Gyorsan elhessegetettem magamtól a hasonló gondolatokat és az ágy szélére ültem, megtartva kettőnk között a távolságot.
- Vadászni voltam. - Vontam meg a vállam tettetett közönnyel.
- Aham. És mi a baj? Mert valami megváltozott. Ugye? - Kérdezte félve. Legalább olyan jó a szeme az ilyesmihez, mint Bellának. Egyből kiszúrta. Nem akartam megbántani, de muszáj volt. Legalább annyira ragaszkodik hozzám így ismeretlenül is, mint a nagymamája. És ez még bajba sodorhatja.
- Sarah, mi nem folytathatjuk ezt tovább. Csak még jobban megbántjuk egymást, és én nem akarlak bántani. A farkasok és a vámpírok ősi ellenségek. Hamarosan úgysem fog ez már számítani. Nem lehetek tovább a barátod, sajnálom. - Álltam fel és már el is indultam kifelé a szobámból. Nem akartam látni a könnyeit, melyek elbizonytalanítanának.<

Csupán a gondolataira voltam kíváncsi, hogy elhitte-e amit mondtam neki. Nevetséges indokot hoztam fel, nem hittem, hogy hinne nekem. De döbbenve tapasztaltam, hogy hiába koncentráltam rá, falakba ütköztem mindenhol. Semmit nem hallottam a gondolataiból, akárcsak Bellánál. Annyira haragudott rám, hogy kizárt teljesen. Bár nem értettem hogyan lehet rá képes, ez mégis jelezte számomra, hogy sikerrel jártam. Az ajtóból még egy utolsó pillantást vetettem rá. Láttam, ahogy felzokog és arcát a párnájába fúrja. Nagyot sóhajtva mentem le az emeletről, ahol Alice várt rám gyilkos pillantásokat lövellve felém. "Ed, ezt ugye te sem gondolhatod komolyan! Azt a szegény kislányt teljesen összetörted. Nem bánthatod, a barátnőm! Mindent tönkre teszel! Tudom, hogy szereted, mind tudjuk! Hiába hazudsz magadnak Anthony Masen Cullen, akkor sincsen másként!" Adta ki gondolatban a haragját.

Tudtam, hogy nagyon mérges rám. Hiszen csak akkor hív valakit a teljes nevén. Persze nem ezt érdemelné Sarah sem; azonban nem láttam más lehetőséget. Így legalább távol marad majd tőlem. Szomorúságot láttam Alice szemeiben, valóban megkedvelte a lányt. De mindenkinek így lesz a legjobb, helyesen cselekszem! Bizonygattam magamnak, de furcsa, rég elfeledett szorítást éreztem a mára megkövült szívem helyén. Furcsán sajgott, akárcsak régen,  amikor Bellával voltam. Vajon Alicenek van igaza? Tényleg össze vagyok kicsit zavarodva, de nem szerethettem bele! Az ki van zárva! Én Bellát szeretem csak és kizárólag! Csak az lehet az oka, hogy kiköpött  mása! Igen, bizonyára így van, így kell lennie! Meg kellene beszélnem ezt valakivel... Jasperrel talán. Vagy mégsem?

6. fejezet

Felkerült a hatodik fejezet. Közben EZT hallgassátok, mert én is így tettem írás közben! ;) Ne felejtsétek a komment határt: 5 komment után fogom feltölteni a következő részt! Ha ennél több összejön,  mondjuk a duplája, akkor két részt fogok felrakni rövid időn belül. Segítsétek a véleményetekkel az írást! Köszönöm továbbá a 4 lelkes állandó olvasót! ^^ Köszönjétek nekik, hogy előbb felkerült ez a rész! ;)

Deana

 6. FEJEZET

Mint aki szellemet látott

(Sarah szemszögéből)

  

Egy ágyban ébredtem reggel. A fejem még mindig sajgott, ráadásul a fülem is mintha zúgott volna. Így inkább behunytam ismét a szemeimet, mert úgy éreztem bántja őket a fény. Rém furát álmodtam az éjjel. Voltak benne vérfarkasok, vámpírok. Olyan volt, mintha a nagyi meséje elevenedett volna meg. Még arra is emlékszem, esküdni mernék, hogy Edward Cullennel voltam. Utoljára tíz évesen álmodtam róla. Teljesen bele voltam zúgva egy mesealakba akkoriban. Nevetséges dolog volt. Vajon miért jutott eszembe éppen ő? A nagymamám mesélt nekem mindig, minden lefekvéskor egy érdekes történetet. Voltak benne természetfeletti lények, gonoszak és jóságosak. A kedvenc szereplőm volt Edward. Annyi jóság volt benne, és olyan tökéletesen szépnek és tisztának írta le a nagyi a történeteiben. Meg persze nem utolsó sorban ő volt a történetek főszereplője és én. Igen, a nagyi mindig egy lányról mesél, aki errefelé élt és megtudta a vámpírok titkát.

Nagyon szerettem ezeket a történeteket. Tele voltak izgalommal, harccal, szerelemmel. Csakhogy a nagyi meghalt. Ekkor voltam tizenegy éves. A nagyapa is hamarosan elment utána. Még ki sem hevertem igazán a halálukat, amikor anyu is meghalt az autóbalesetben, aput pedig a hiánya vitte el. Abba betegedett bele, hogy nem tudta megemészteni a halálát. Sőt, ha jobban belegondolok... mindnyájan annyian szerették egymást, hogy nem tudtak élni a másik nélkül. Lenyűgöző dolog. Vajon egyszer én is érezni fogok így valaki iránt? A szüleim elvesztése nagyon megviselt, ezért is kellett elköltöznöm La Pushból. Nem bírtam a rezervátumban maradni, ahol minden rájuk emlékeztetett. Igazából túl korán kellett felnőnöm és megkomolyodnom a veszteségektől. Nem volt többé időm a mesékre és a történetekre. Igazából annyira letört a veszteségük, hogy nem sok minden érdekelt. Magamba fordultam és egyre többet olvastam. Ez volt az egyedüli, ami tartotta bennem a lelket.

Végül így bukkantam Anita Blake történeteire. Ugyanúgy természetfeletti lényekről szólt, vámpírokról, vérállatokról és egyéb lényekről. Bár nem hasonlított a történet a nagymamám romantikus meséire, mégis ő jutott róluk eszembe. A nagybátyám pedig örült, hogy kezdtem magamhoz térni, így minden alkalomra - születésnapra vagy névnapra - egy könyvet kaptam ajándékba tőle. Idén is várható volt a következő példány, hiszen születésnapom lesz a napokban. Vajon hányadika van? Megerőltettem a fejemet, de csak fájdalmat éreztem semmi mást. Lassan ültem fel és néztem körül. Nem a szobámban voltam, amit igencsak furcsáltam. Hát még azt, hogy nem voltam egyedül. Egy manószerű, rövid és sötét hajú, földöntúli szépségű lány ült a széken az ablaknál, és amikor felültem sikongatva fogadott. Láthatóan nagyon örült nekem. 

- Felébredt! Felébredt! Gyertek gyorsan! - Kiabálta lelkesen.

Fogalmam sem volt, hogy hol vagyok és ki a lány, de ismerős volt nagyon. De nincs időm ezen filozofálni, mert hamarosan két újabb illető is belép a szobába. Az első, egy szőke hajú fiatal férfi. Nagy fekete orvosi táska van nála, melyet rögtön az ágyam melletti kis asztalkára tesz le. A férfi is ismerős, de még sosem láttam azelőtt. Ahogy jobban megnézem éppen olyan aranyló barna az írisze, mint a lánynak. Biztosan rokonok, vagy esetleg... Ám ekkor megakasztja a gondolatomat a belépő harmadik illető. Az ő szeme is aranybarna, és a lélegzetem is elakad a látványától. Edward Cullen áll előttem, nem más. Emlékeimben kutatok az elmúlt napok után, hogy ez mégis hogyan történhetett meg. De ő mégsem lehet Edward, hiszen az csak egy kitalált történet! Az nem lehet, hogy a nagyi ismerte őket! Homályos emlékeim voltak arról, hogy mi is történt pontosan velem. Ezek szerint az mégsem álom volt, hanem valóság... Viktória, Eph bácsi, a farkasok... a sok szörnyűség mégiscsak megtörtént!

Nem akartam elhinni, hogy mindez valóságos volna. Egyenesen Edwardra néztem, majd a vérem meglódult és elöntötte arcomat. Sikeresen elpirultam, ahogy a tekintetünk összekapcsolódott. Gyorsan kaptam el róla a tekintetemet, majd fürkészve visszaemeltem rá és alaposan végigmértem. Magas, vékony és egyben nyúlánk fiú volt, kócos vörösesbarna haja éppen olyan árnyalatú, mint az enyém. Fiatalnak tűnt, talán egyidősnek velem. A világos bőréhez remekül passzolt a fehér inge és sötétkék farmerja. Az ing ujját feltűrte a könyökéig. Amikor végre ismét a szemébe néztem, tekintetünk újra összekapcsolódott. Az arcvonása egyenes, határozott vonalú és tökéletes volt. Sosem hittem volna, hogy valaki lehet ilyen elképesztően, embertelenül gyönyörű. A nagymamám történeteiben szereplő alaknál - bár azt is csodálatosnak találtam - ezerszer szebb volt élőben.

Ugyanazt éreztem, mint a tisztáson, amikor Viktóriával találkoztam. Leginkább az angyalokra emlékeztet az arca egy régi festményről, talán Botticellién láttam ilyet, nem tudom. Bár Viktória is úgy néz ki, mint Vénusz a híres festményen, azonban tőle valamiért féltem. Ettől a fiútól azonban nem, pedig kellett volna. Tudtam, hiszen hallottam mit telefonált. Sokkal inkább valami furcsa nyugodtságot éreztem, amikor a közelemben volt. Tényleg valami nagy baj lehet velem, ha már egy vámpírtól sem félek... Tudni akartam, hogy miért van itt az orvos és miért nem végeztek már velem. És azon kaptam magam, hogy egyre jobban érdekelnek a válaszok és a fiú titkai is. A szemei hirtelen mohón falni kezdték az enyémet és az aranyszín szempár megváltozott. A folyékony arany körülölelt és hirtelen minden gondolat eltűnt a fejemből. Még lélegezni is elfelejtettem. Elmémre bódító köd terült, de a szemek nem eresztettek továbbra sem; furcsa vágyban égtek.

Lassan már szédültem az oxigénhiány miatt és elmosódott szemeim előtt a szoba, csak a topáz szempárt láttam kristálytisztán. Egy apró szúrást éreztem a karomban, de azt is csak enyhén, mint a szúnyogcsípést. Visszahanyatlottam az ágyra, szinte öntudatlan állapotban voltam.

- Lélegezz! - Hallottam meg a gyönyörű hangját, mely ismerősen csengett. Egészen közelről jött, bársonyos és halk volt egyszerre. Egy pillanatra az aggódást is kiéreztem szavaiból. De én csak a bűvös szemeit láttam, semmi más nem létezett számomra abban a pillanatban. Ekkor sóhajtott egyet, majd lehunyta enyhén lilás-fehéres szemhéját és a szédülés véget ért nyomban. A tüdőm újra képes volt levegőhöz jutni. Lassan felültem ismét, még mindig az ágyon voltam, a karjai között. A tenyerét a vállamon nyugtatta, de a pizsoma ellenére is éreztem a hideg érintését. Vegyes érzelmek öntöttek el hirtelen: öröm, félelem, kíváncsiság, értetlenség és ámulat. Határozottan emlékszem, hogy az ajtónál állt, de valahogy kimaradt az a rész, amikor az ágyamhoz jött. Döbbenten meredtem rá, amikor ráébredtem, hogy nem emlékszem semmire.

Te jó ég, vajon ezt hogyan csinálta? 

- Mi... mi.. volt... ez? - Kerestem a megfelelő szavakat nem sok sikerrel. Mintha nyelvem összeakadt volna, alig tudtam értelmes szavakat rakni egymás után.

- Sajnálom, elfelejtettem, hogy időnként milyen hatással is vagyok az emberekre. - Engedett el és kissé távolabb ült tőlem az ágyon. Ezernyi gondolat suhant át a fejemen: Hogy vajon miért vagyok itt? Mit akarnak tőlem? Miért van ilyen furcsa érzésem a közelében? Hogy lehet, hogy ismerte őket a nagyi? És tényleg minden igaz a történeteiből? Vajon ő is összetévesztett a nagyival, mint Viktória? Miért nem bántott még és hogyan bírja ki? Tényleg Edward Cullen a neve? Mintha olvasott volna a gondolataimban, de talán csak az arcomra volt írva minden kimondatlan kérdés. Már épp nyitottam a számat, hogy kérdezzek tőle, amikor egy régi albumot nyomott a kezembe.

Kíváncsian nyitottam fel az albumot, majd elkerekedett a szemem a döbbenettől. Az összes , mára megsárgult képen magamat láttam különböző emberek, a különös fiú és Charlie dédnagyapa társaságában. De a képeken mégsem én szerepeltem. Az egyik alatt nagyanyám girbe-gurba betűivel ez állt:

"Edward Cullen, Charlie konyhájában, szeptember 13. 2005"

Az album kiesett a kezemből, padlót fogtam. A képeken nagymamám volt, amikor annyi idős lehetett, mint én. De azóta ez a fiú egy percet sem öregedett. És ki tudja, hogy mióta nem öregszik?! Úgy néztem rá, mint aki szellemet látott.
- Biztosan tudni akarod? - Kérdezte válaszolva a kimondatlan kérdésemre, miközben ismételten hasogatni kezdett a fejem. Az eszem vadul üvöltözött velem, hogy meneküljek innen, minél messzebb... Bárhová, csak el a közeléből. A szívem vadul vert, miközben vártam, hogy lecsapjon rám. Féltem, de nem tőle, csupán a haláltól. Nem, egy valamiben egészen biztos voltam: Edward Cullentől akkor sem tudnék félni, ha most azonnal végezne velem.

De nem történt semmi, csak néztük egymást. Arca továbbra is kíváncsian fürkészett, majd összeráncolta a tökéletes szemöldökét és újból megszólalt:
- Sarah, ne félj! Azért vagyok itt, hogy megvédhesselek. - Mondta bársonyos hangján. Egyáltalán nem féltem már, amint meghallottam a hangját. Megnyugtató volt, azt akartam, hogy beszéljen még hozzám. Láttam, amint egy pillanatig tétovázik, majd folytatta: - Azért vagyok itt, mert szörnyű veszély les rád. - Hallgatott el hirtelen. Én pedig azonnal Viktóriára gondoltam. Felidéztem a találkozásomat vele és belesápadtam az emlékekbe. Még a könnyem is kicsordult, bár az a fejfájástól. Edward velem együtt vált még fehérebbé, már ha ez lehetséges a vámpíroknál.
- Viktória az, igaz? - Kérdeztem meg félve, minden bátorságomat összeszedve. Némán bólintott.


- Sarah, meg vagyok lepve. Azt vártam, ha ideáig eljutunk, csomó kérdéssel fogsz bombázni. Erre semmi. Mond, félsz feltenni őket? - Kérdezte tekintetét az enyémbe fúrva. Nem értettem hogyan képes rá, de mindig elevenembe látott. Tényleg féltem, de nem feltenni a kérdéseket, hanem maguktól a válaszoktól féltem. Erre egy halvány mosoly jelent meg az arcán. a szívem pedig hevesebben kezdett dobogni ettől. Magam sem értem, nem szoktam én így reagálni senkire... Ő mégis más... Naná, hogy más! Jah igen, vámpír. Na és?! Nem érdekelt. Örültem, hogy itt van velem. Amióta megtudtam, hogy mi az igazság a farkasokról, ő volt az első, aki elviselhetővé tette ezt számomra. Magam sem értem, de ez a boldog, meleg érzés beköltözött a szívembe és makacsul ellenállt minden észérvnek.

Véleményeket ide!

Véleményeket ide!

Felkerült az ötödik fejezet. Még további részeket is fel fogok rakni, de örülnék a kommenteknek.  Szeretném tudni, hogy tetszik-e nektek, amit írok, van-e értelme egyáltalán a dolognak. Ha pedig van valami jó ötletetek a történettel kapcsolatban, a véleményetek bátran osszátok meg velem! Ezért bevezetem a komment határt: 5 komment után fogom feltölteni a részeket. Ha ennél több összejön,  mondjuk a duplája, akkor két részt fogok felrakni rövid időn belül. Segítsétek a véleményetekkel az írást!

Deana

5. fejezet

5. FEJEZET
Olvadás

(Edward szemszögéből)

Futottam, amilyen gyorsan csak tudtam az erdőn keresztül. Az sem érdekelt, hogy furcsán fognak nézni Forksban rám. Sarahnak szüksége van rám. Még mindig nem tudom elhinni, hogy találkoztam vele és otthon fekszik az ágyamban. Istenem, annyira hasonlít Isabellára. Le sem lehet tagadni, hogy a vére! Éppen olyan zöld szeme van, mint nekem az emberi életemben volt. Különösen széppé teszi a kinézetét, hogy haja vörösesbarna árnyalatú. Még a vérének az illata is hasonlít egy kicsit az övére, bár nem korbácsol úgy fel. És a jelek szerint éppen olyan jóságos, akárcsak Ő volt. Miért ver Isten engem? Mit vétettem, hogy ekkora büntetést mér rám? Minden egyes másodperc, amit a közelében töltök el csak szenvedést okoz! Pedig már azt hittem képes leszek megbékélni a tudattal, hogy az igaz szerelmet ugyan megismerhettem, de végleg elvesztettem...

Tettem mindezt azért, hogy a szerelemem, az egyetlen lény a Földön, akit mindennél  jobban szerettem maradéktalanul boldog életet élhessen. Egy életet, amiben család, férj és gyerekek is szerepelhetnek... mindaz, amit én nem tudtam megadni neki. Erre most meg itt van az unokája, aki teljesen felkavarta a lelkemet!  Nem akarom megcsalni Isabella emlékét! Nem gyalázhatom meg azzal, hogy ÚGY gondolok az unokájára. Pedig legszívesebben loptam volna tőle egy csókot az éjjel... Nem, ezt ki kell vernem a fejemből! Azonnal el kell mennem a közeléből, amint meggyógyult. Mert azt nem fogom hagyni, hogy Isabella vére, valaki, aki ennyire hasonlít rá meghaljon! Ha képes vagyok rá, megmentem az életét. Aztán begubózhatom újra és csak a szerelmemre való emlékezéssel törődhetek. De mit is kellene neki vennem? Vajon milyen ételeket szeret? Valami erőlevesféle jól esne neki biztosan, attól hamarabb is meggyógyulhatna.

A Forksiak felfigyeltek rám, de nem rökönyödtek meg, mint ahogy azt vártam. Inkább teljesen elbűvölődtek tőlem. A boltban az eladónő segítőkészen kiszolgált, egy pillanatra sem mozdult mellőlem. Ráadásul igencsak arcpirító gondolatait kellett egész végig hallgatnom. Amikor végeztem, azonnal  újra útra keltem; az erdő széléhez érve aztán újra rohanásba kezdtem egészen hazáig. A konyhában lepakoltam a hozzávalókat, majd Carlisle szobájában az internetről vadásztam valami receptet, majd nekiláttam az erőleves elkészítésének. Fentről egyenletes szívdobogást hallottam a fürdőből, így nyugodtan munkához láttam. Villámgyorsan megpucoltam a zöldségeket, a húst. Egyedül a főzést magát nem tudtam felgyorsítani teljesen. Idegesen toporogtam, amíg teljes lángon főztem. Eközben gondolataim a fent lévő lány körül forogtak egyfolytában.

Vajon miért hallottam a gondolatait meg? Vagy csak képzeltem a dolgot? Ráadásul olyan halkan hallom őt a többiekhez képest. De legalább elmondhatom, hogy ez egyszer nem kell attól tartanom, hogy rejtve marad előttem. Vajon tényleg azért fájdult meg a feje, mert érezte, hogy bele próbálok látni? Végül is... nem volna meglepő, ha így lenne. Elvégre az Ő vére... lehet, hogy legalább olyan különleges emberi lény, mint a nagymamája volt vagy talán még különösebb! Nem hiszem, hogy véletlenül került ide... sokkal inkább úgy tűnt, menekül. De vajon ki elől és miért? Mi folyik La Pushban, hogy éjnek évadján az erdőn keresztül menekült el? Nyomasztó gondolatok telepedtek rám, megint a legrosszabbtól kezdtem tartani. A farkasok rém agresszívek tudnak lenni, ha feldühítik őket. Sam Uley esete a példa rá, hogy még a szeretteiket is képesek megtámadni mérhetetlen haragjukban.


Mivel még mindig a fürdőből hallottam a szívverését, kezdtem aggódni, hogy mi lehet vele. A levesnek még egy jó negyed-fél óra kellett, így felmentem hozzá. Jó előre kigondoltam, hogy majd szépen bekopogok, illedelmesen megkérdezem, hogy nincs-e semmi baja, és csak eztán nyitok be. Nem akartam megijeszteni, van elég baja enélkül is szegénynek. Azonban nem volt szükség arra, hogy kopogtassak. Az emeleti fürdő ajtaja tárva nyitva állt, a nyitott csap közelében a földön pedig Sarah feküdt láthatólag teljesen eszméletlenül. Odarohantam hozzá és óvatosan felnyaláboltam, hogy az ágyamba vigyem. A láz már teljesen elhatalmasodott rajta, muszáj volt hűtőfürdőt készítenem neki. Carlisenek nem volt itthon semmi gyógyszere, mert a költözéskor magunkkal vittünk mindent. Én nem is akartam ide visszajönni, soha többé... az Ő emlékétől terhes helyre. Csakhogy Alice látomása megváltoztatta a dolgokat. Azonban nem volt időm ezen gondolkozni, Sarahval együtt a hatalmas kádba feküdtem ruhástul, végül megengedtem a hideg vizes csapot.


Ahogy magához tért, azonnal sikítani kezdett a hideg víztől. Biztosan kellemetlen érzés volt neki, mert szabadulni akart. Azonban óvatosan, de lefogtam őt; így persze hiába kapálózott, mozdulni sem tudott.
- Sss... semmi baj Sarah, csak levisszük a lázadat. Hamarosan jobban leszel, megígérem. - Igyekeztem megnyugtatni, de úgy tűnt, nem érti meg, amit mondok neki. Továbbra is sikítozott és fogvacogva könyörgött, hogy ne kínozzam és eresszem el. Ha nem az egészsége múlt volna rajta, minden bizonnyal megteszem amire kért. De most nem a pillanatnyi fájdalom számított, hanem hogy életben tartsam. Hiszen megfogadtam, megesküdtem, hogy életben tartom Őt! Ha a vérét, mindazt, ami megmaradt lényéből a világnak nem óvnám és tennék meg érte mindent; nem is tudnék a tükörbe nézni többé! Sarahnak nem eshet semmi baja, meg kell gyógyulnia! Éreztem, hogy zavarosak a gondolatai: fázik és fél is picit. De meglepő módon a folyamatosan hozzá szóló hangomnak hatására, mintegy varázsütésre hallgatott el a sikítása. Némán, fogát vacogtatva tűrte a testem és a víz hidegét.

Amikor már úgy ítéltem meg, hogy eléggé sikerült lehűtenem, óvatosan kivettem a vízből, majd a fürdőköpenyembe csavartam és jó alaposan, ám épségére ügyelve átdörgöltem a testét. A szekrényből előkerestem egy pizsamát, majd magára hagytam. Addig leszaladtam és elzártam a leves alatt a gázt, amely pont elkészült. A fürdőhöz érve halkan és dallamosan kopogtam hármat-négyet, hogy ne ijesszem meg.
- Sarah, bemehetek? Sikerült felöltőznöd? - Kérdeztem lágyan tőle.
- Igen, gyere csak be Edward... - Szólt halovány hangon, mire lefagytam. Honnan tudja a nevemet? Nem mondtam meg még neki. Talán Isabella mesélt rólam neki? Még mindig meglepődve nyitottam be az ajtón,  majd mielőtt bármit szólhatott volna, ismét karjaimba kaptam és meg sem álltam vele az ágyamig.
- Most pedig hozom az erőlevesed. - Szóltam, majd amikor tiltakozni kezdett, hozzátettem. - Tudom, hogy régóta nem ettél. Ez majd segít a megfázásodon. - Bátorítólag rámosolyogtam, majd lementem a konyhába a levesért.

4. fejezet

4. FEJEZET
Egy ismeretlen ismerős a múltból

 (Sarah szemszögéből)

Összerezzentem, amikor egy hideg érintést éreztem, de képtelen voltam kinyitni rendesen a szemem, így csak homályos foltokat láttam. Éreztem, ahogy óvatosan felemel valaki és az ölében cipel. Úgy éreztem, arra sincs elég energiám már, hogy nyitva tudjam tartani a szememet. Ahogy éreztem a ringatást, lassan lecsukódtak, testem pedig elernyedt. Én pedig elmerültem az álmok tengerében.

Újra Viktóriáról álmodtam, mint minden nap a találkozásunk óta. Csakhogy az álom kissé átalakult. A tisztáson voltam, de nem mozdultam. Viktória tartott sakkban a tekintetével. Lassú léptekkel indult felém, amikor meghallottam a nagybátyámat. A hangja valahogy furcsa volt.
- Sarah! Rohanj, menekülj! Gyorsan! - Hatalmas morgás tört elő a gyomrából a végére. Ez megrémített és magamhoz is térített. Így rohanni kezdtem, de a vörös hajú démon is utánam iramodott. Eközben Ephraim Viktória és közém vetette magát. Mire földet ért, már egy csokoládébarna, grizzlymedve méretű farkas állt a nagybátyám helyén. Megtorpantam. Ephraim a démonra rontott, majd a vámpír és a vérfarkas összekapaszkodott.

Zilálva ébredtem a saját sikításomra. Az izzadtság gyöngyözve patakzott a homlokomon. Amikor kinyitottam a szememet, még az álomnál is jobban megijedtem. A szobában nem voltam egyedül. Szédültem és majd széthasadt a fejem. Ekkor azonban egy hűvös kéz simított végig a homlokomon. Az idegen, aki megmentett - és akinek a sötétben nem láttam az arcát rendesen - visszanyomott az ágyba, amikor megpróbáltam felülni.
- Csss… semmi baj. Csak rosszat álmodtál. Feküdj vissza aludni Bella. Holnap majd jobban leszel.  - Szólt lágyan a legszebb hangon, amelyet valaha hallottam életem során. Azonban túl beteg voltam, hogy hangosan tiltakozzak ez ellen. Csupán gondolatban tettem hozzá dacosan: Sarah vagyok, nem Bella!

Egy pillanattal később láttam meg az arcát. A holdfény ezüstös színével megvilágította és elém tárult a legszebb látvány: Hihetetlenül szép volt, akár egy angyal. Éjfekete szemeiben hitetlenkedést és döbbenetet láttam. Ismerős volt ez a szempár, bár a fiút sosem láttam azelőtt. És akkor bevillant valami: a törzsi történeteinkben a hidegekről. Pontosan emlékeztem, hogy hogyan írták le a kinézetüket. Hirtelen a jeges félelem szorította a mellkasomat, ahogy ráébredtem, hogy egy éhes vámpírral vagyok egy szobában. A lélegzetem felgyorsult, miközben a hideg is rázni kezdett. Arról már nem is beszélve, hogy a fejem egyre jobban fájt.

Hogy én mekkora egy barom vagyok! Szépen egyik szörny karmai közül átsétálok a másikéba. Ráadásul önként és dalolva! Most mit tegyek? Biztosan meg fog ölni.
Annyira erőtlennek éreztem magam, hogy még a kicsorduló könnycseppet sem tudtam letörölni az arcomról. Helyettem egy hideg kéz morzsolta el őket. Lehunytam a szememet, hogy ne lássam, ahogy végez velem. De meglepetésemre mégsem ez történt. Csak végig simított arcomon, majd egy dalt kezdett dúdolni halkan. Azonnal felismertem a nagyi altatóját. Ezt énekelte nekünk minden lefekvéskor gyerekkoromban. Vajon ő honnan ismeri? Jutott eszembe, majd lenyomott az álom.

Másnap reggel felébredtem az álomtalan álmomból. Egy cseppet sem éreztem magam jobban. Bágyadt tekintettel néztem körbe. Az ablaknál állt, nekem háttal és épp telefonált. Alig hallottam mit mond, olyan halkan beszélt.
- Nem, nagyon magas a láza, majdnem 41 fok. És nincs itt semmilyen gyógyszer?! - Kérdezte és állította is egyszerre. Vagy talán csak én éreztem így. - Rendben Carlisle, nekem sincs most jobb ötletem. Kérlek, siessetek! - Félelmet éreztem megcsendülni a hangjában.

Talán fél, hogy a vacsorájuk nem éri meg a holnapot? Megijedtem. Nem attól hogy meg fognak ölni, hanem, hogy meg fogok halni. Még annyi mindent akartam csinálni életemben. Annyi felfedezni való dolog van és annyi mindent nem tettem meg. Eszembe jutottak a barátaim, a nagybátyám. El akartam mondani nekik, hogy mennyire szeretem őket. Most, hogy tudtam meg fogok halni hamarosan, már az sem érdekelt, hogy szörnyetegek. Csak még egyszer látni és átölelni akartam őket. De tudtam ez lehetetlen. Tehetetlen, szánalmas árnyéka vagyok önmagamnak. Ráadásul egy éhes vámpír vigyáz rám, akit talán nem ajánlatos felbosszantani. Au...

A fejembe újabb fájdalom nyílalt, szemeimbe könnyek szöktek. A telefont már rég letette, és szembefordulva állt velem. Döbbenetemben eltátottam a számat. Eddig a bágyadtságom miatt nem is tudtam rendesen megnézni, csupán a szemeire bírtam fókuszálni. Azonban erre a látványra egy cseppet sem voltam felkészülve. Megpillantottam a leggyönyörűbb arcot a világon. Szemei most világosbarna színűek voltak, akár a borostyán.
De azok még tegnap feketék voltak! Talán kontaktlencsét hord? Vámpír kontaktlencsével… Ezen a gondolaton bágyadtan elmosolyodtam, mire ő is elmosolyodott, nekem pedig újabb fájdalom nyílalt a fejembe. Mintha olvasna a gondolataimban, de az nem lehet! Vagy talán mégis?

Megfájdult a fejem a gondolkodástól, melegem is volt. Kitakaróztam, de visszatakart. Lassan újra homályosan láttam, a szemein kívül minden egyéb elveszett. Lassan lépett közelebb, majd megszólalt.
- Be… Sarah, nagyon magas a lázad. Muszáj levinnünk valahogy. Amíg ideér a segítség, megpróbállak lehűteni. - Ült az ágyam szélére.
Fel sem fogtam, hogy mit mond. Tudatomba lassan kúsztak be a szavak, jó idő kellett hozzá, hogy felfogjam őket. Honnan tudja a nevem? Én biztosan nem mondtam meg neki... Turkált volna a cuccaim közt? Lázas vagyok. Akkor miért nem ad gyógyszert? Mit is mondott annak a Carlisle nevűnek? Majdnem 41 fokos… Akkor lassan hívhatná a mentőket vagy mi… Segítség? Még több vámpír jön? Persze, hisz velük beszélt telefonon. Hogy le akar hűteni? Mégis mivel? A hűtőfürdő gondolatára megborzongtam.

Amikor kérdőn ránéztem, a fülem tövéig elpirultam. Elkezdte kigombolni a felsőjét. Már a felénél járt. Próbáltam fókuszálni, lassan újra rendesen láttam. Magas, vékony és mégis nyúlánk fiú volt, kócos vörösesbarna hajjal. A haja kissé vörösebb volt, mint az enyém. Korombelinek tűnt. A világos, sápadt bőréhez remekül passzolt a fehér inge és a sötétkék farmere. Ahogy lassan kigombolta a gombokat, szemem úgy követte minden mozdulatát. Nemsokára pedig megpillantottam a kis pihéket, amik eltűntek a farmerjában.
Hirtelen füllesztően melegnek éreztem a szobát. A lélegzetem felgyorsult. Ezt ő is érzékelte, mert a következő pillanatban már az ágyban volt és magához húzott. Hideg ujjaival végigsimított a karomon - megborzongtam, de nem a bőre hűvösségétől. Arcomat a mellkasához fúrtam és ez enyhítette a fejfájásomat. Felsóhajtottam, de a fogaim összekoccantak. Nem kerülte el a figyelmét ez sem. Még jobban körém bugyolálta a takarót.
- Sajnálom, de ettől jobban leszel. - Simított végig az arcomon.

Rettentően zavarban voltam és nem tudtam, hogy mit mondhatnék neki. Nevetséges dolognak tűnt, hogy egy vámpír segít levinni a lázam, majd megesz vacsorára. Az pedig még jobban zavart, hogy hozzá kell bújnom. Úgy éreztem, valami tiltott dolgot teszek. Azonban egy részemnek nagyon is tetszett ez a helyzet. Más felől nem értettem, hogy miért segít rajtam, ha később úgy is megölnek majd. Az egész viselkedése, a gesztusai inkább védelmező volt, mint ellenséges. Olyan akár egy igazi angyal, mégis hogy lehetne gonosz? Talán vannak jó vámpírok is... Az érzéseim és az észérvek ellentmondtak egymásnak. Teljesen összezavarodtam. A vérem dobolását hallottam a fülemben, így lehunytam a szememet. Talán egy kicsit el is szundítottam.

Halk hangját hallottam meg, talán suttogott magának. Egy jéghideg kéz simogatta a homlokomat és a hajammal játszott.
- Annyira hasonlítasz Rá! - A hangja olyan rekedt volt, hogy megijedtem valami baja van. Felpattantak a szemeim és hirtelen nem kaptam levegőt a meglepetéstől. Egy pillanatra elfelejtettem, hogy hol is vagyok. Azt hittem, meghaltam és egy angyalt látok. Talán Botticelli festett ilyen szépséges angyalokat. Bár Viktória is olyan szépséges volt, akár Vénusz a híres festményen, de tőle valamiért mégis féltem. Viszont az angyal karjai közt végre megéreztem a teljes biztonság édes érzését.
- Csak a hajad és a szemed színe más. - Simított végig újra a vörösesbarna hajamon.

Felnéztem a fiú arcába, de bár ne tettem volna. A szemei a távolba néztek és arcán fájdalom tükröződött. Éreztem, hogy megszakad a szívem. Ennyi fájdalom hogy férhet el egy angyal szívében? A könnyeim utat törtek maguknak, de mielőtt végigfolytak volna az arcomon, letörölte őket hűvös kezével. Tehát mégsem haltam meg, hiszen érzem az érintését. Nagyot dobbant erre a szívem, magam sem értem, hogy miért.
- Pont olyan vagy, mint Ő! Nem érdemlem meg ezeket a könnycseppeket. Egy szörnyeteg vagyok, aki megérdemli a szenvedést. - Hitetlenkedve ráztam meg a fejem.
- Te nem lehetsz rossz… - Ez volt az első mondat, amit mondtam, amióta itt vagyok.
- Emberek életét oltottam ki Sarah, és Isten ezt nem bocsátja meg soha! - Szája vonallá vékonyodott. Némán ráztam meg újra a fejemet. Akiben ennyi lelkiismeret-furdalás van azért, ami, bizonyosan jó ember… vagy vámpír. A fájdalom bele nyílalt újra a fejembe.
- Rettegned kellene tőlem, mint amikor rájöttél, hogy mi vagyok. De te mégis azt hiszed, hogy jó vagyok. De, ha ismernél… - Nem fejezte be.
- Akkor is tudnám, hogy csak jó lehetsz! - Suttogtam makacsan inkább csak magamnak.

Keserű mosolyra húzódott a szája és gyengéden eltolt magától.
- Ideje, hogy megmérjem a lázadat! - Azzal már ott sem volt. Mire egyet pislantottam a hónom alá került egy lázmérő. - Csinálok valami ennivalót, mert enned is kell. Viszont, mi nem eszünk emberi ételt, így be kellene vásárolnom. - Bizonytalanul fürkészte arcomat. - Kibírod egyedül az a fél órát, amíg távol leszek? - Úgy tűnt nem akar magamra hagyni. Én sem akartam, hogy elmenjen, de némán bólintottam. - Sietek vissza, ígérem. - Felkapta az ingét és már kint is volt a szobából.

Egyedül maradtam. Az idő nagyon lassan telt, legalábbis úgy éreztem. Most mivel kissé jobban éreztem magam -, csak 38 fokos volt a lázam - szemügyre vettem a szobát, amiben vagyok. Egy hatalmas ablakokkal teli szobában voltam, amelyben egy zeneáruház teljes cd gyűjteménye volt a polcokon számomra ismeretlen osztályozással csoportosítva. A kovácsoltvas ágy volt a szoba közepén, alig fért el. Arany és fekete színű takaró és párna volt benne. Már minden négyzetcentiméterét felfedeztem a szobának, de az angyal csak nem jött vissza. Talán a vérfarkasok elkapták? Miattam fogják bántani, az egész az én hibám lesz! Ha nem akar megmenteni… Furdalt a lelkiismeret. Kétségbeesésemben felkeltem az ágyból, azonban megszédültem. Úgy döntöttem, hogy iszok egy pohár vizet. Elbotorkáltam a mosdóig. Aztán a csapot nyitottam meg, majd elsötétült a világ… újra.