5. fejezet

5. FEJEZET
Olvadás

(Edward szemszögéből)

Futottam, amilyen gyorsan csak tudtam az erdőn keresztül. Az sem érdekelt, hogy furcsán fognak nézni Forksban rám. Sarahnak szüksége van rám. Még mindig nem tudom elhinni, hogy találkoztam vele és otthon fekszik az ágyamban. Istenem, annyira hasonlít Isabellára. Le sem lehet tagadni, hogy a vére! Éppen olyan zöld szeme van, mint nekem az emberi életemben volt. Különösen széppé teszi a kinézetét, hogy haja vörösesbarna árnyalatú. Még a vérének az illata is hasonlít egy kicsit az övére, bár nem korbácsol úgy fel. És a jelek szerint éppen olyan jóságos, akárcsak Ő volt. Miért ver Isten engem? Mit vétettem, hogy ekkora büntetést mér rám? Minden egyes másodperc, amit a közelében töltök el csak szenvedést okoz! Pedig már azt hittem képes leszek megbékélni a tudattal, hogy az igaz szerelmet ugyan megismerhettem, de végleg elvesztettem...

Tettem mindezt azért, hogy a szerelemem, az egyetlen lény a Földön, akit mindennél  jobban szerettem maradéktalanul boldog életet élhessen. Egy életet, amiben család, férj és gyerekek is szerepelhetnek... mindaz, amit én nem tudtam megadni neki. Erre most meg itt van az unokája, aki teljesen felkavarta a lelkemet!  Nem akarom megcsalni Isabella emlékét! Nem gyalázhatom meg azzal, hogy ÚGY gondolok az unokájára. Pedig legszívesebben loptam volna tőle egy csókot az éjjel... Nem, ezt ki kell vernem a fejemből! Azonnal el kell mennem a közeléből, amint meggyógyult. Mert azt nem fogom hagyni, hogy Isabella vére, valaki, aki ennyire hasonlít rá meghaljon! Ha képes vagyok rá, megmentem az életét. Aztán begubózhatom újra és csak a szerelmemre való emlékezéssel törődhetek. De mit is kellene neki vennem? Vajon milyen ételeket szeret? Valami erőlevesféle jól esne neki biztosan, attól hamarabb is meggyógyulhatna.

A Forksiak felfigyeltek rám, de nem rökönyödtek meg, mint ahogy azt vártam. Inkább teljesen elbűvölődtek tőlem. A boltban az eladónő segítőkészen kiszolgált, egy pillanatra sem mozdult mellőlem. Ráadásul igencsak arcpirító gondolatait kellett egész végig hallgatnom. Amikor végeztem, azonnal  újra útra keltem; az erdő széléhez érve aztán újra rohanásba kezdtem egészen hazáig. A konyhában lepakoltam a hozzávalókat, majd Carlisle szobájában az internetről vadásztam valami receptet, majd nekiláttam az erőleves elkészítésének. Fentről egyenletes szívdobogást hallottam a fürdőből, így nyugodtan munkához láttam. Villámgyorsan megpucoltam a zöldségeket, a húst. Egyedül a főzést magát nem tudtam felgyorsítani teljesen. Idegesen toporogtam, amíg teljes lángon főztem. Eközben gondolataim a fent lévő lány körül forogtak egyfolytában.

Vajon miért hallottam a gondolatait meg? Vagy csak képzeltem a dolgot? Ráadásul olyan halkan hallom őt a többiekhez képest. De legalább elmondhatom, hogy ez egyszer nem kell attól tartanom, hogy rejtve marad előttem. Vajon tényleg azért fájdult meg a feje, mert érezte, hogy bele próbálok látni? Végül is... nem volna meglepő, ha így lenne. Elvégre az Ő vére... lehet, hogy legalább olyan különleges emberi lény, mint a nagymamája volt vagy talán még különösebb! Nem hiszem, hogy véletlenül került ide... sokkal inkább úgy tűnt, menekül. De vajon ki elől és miért? Mi folyik La Pushban, hogy éjnek évadján az erdőn keresztül menekült el? Nyomasztó gondolatok telepedtek rám, megint a legrosszabbtól kezdtem tartani. A farkasok rém agresszívek tudnak lenni, ha feldühítik őket. Sam Uley esete a példa rá, hogy még a szeretteiket is képesek megtámadni mérhetetlen haragjukban.


Mivel még mindig a fürdőből hallottam a szívverését, kezdtem aggódni, hogy mi lehet vele. A levesnek még egy jó negyed-fél óra kellett, így felmentem hozzá. Jó előre kigondoltam, hogy majd szépen bekopogok, illedelmesen megkérdezem, hogy nincs-e semmi baja, és csak eztán nyitok be. Nem akartam megijeszteni, van elég baja enélkül is szegénynek. Azonban nem volt szükség arra, hogy kopogtassak. Az emeleti fürdő ajtaja tárva nyitva állt, a nyitott csap közelében a földön pedig Sarah feküdt láthatólag teljesen eszméletlenül. Odarohantam hozzá és óvatosan felnyaláboltam, hogy az ágyamba vigyem. A láz már teljesen elhatalmasodott rajta, muszáj volt hűtőfürdőt készítenem neki. Carlisenek nem volt itthon semmi gyógyszere, mert a költözéskor magunkkal vittünk mindent. Én nem is akartam ide visszajönni, soha többé... az Ő emlékétől terhes helyre. Csakhogy Alice látomása megváltoztatta a dolgokat. Azonban nem volt időm ezen gondolkozni, Sarahval együtt a hatalmas kádba feküdtem ruhástul, végül megengedtem a hideg vizes csapot.


Ahogy magához tért, azonnal sikítani kezdett a hideg víztől. Biztosan kellemetlen érzés volt neki, mert szabadulni akart. Azonban óvatosan, de lefogtam őt; így persze hiába kapálózott, mozdulni sem tudott.
- Sss... semmi baj Sarah, csak levisszük a lázadat. Hamarosan jobban leszel, megígérem. - Igyekeztem megnyugtatni, de úgy tűnt, nem érti meg, amit mondok neki. Továbbra is sikítozott és fogvacogva könyörgött, hogy ne kínozzam és eresszem el. Ha nem az egészsége múlt volna rajta, minden bizonnyal megteszem amire kért. De most nem a pillanatnyi fájdalom számított, hanem hogy életben tartsam. Hiszen megfogadtam, megesküdtem, hogy életben tartom Őt! Ha a vérét, mindazt, ami megmaradt lényéből a világnak nem óvnám és tennék meg érte mindent; nem is tudnék a tükörbe nézni többé! Sarahnak nem eshet semmi baja, meg kell gyógyulnia! Éreztem, hogy zavarosak a gondolatai: fázik és fél is picit. De meglepő módon a folyamatosan hozzá szóló hangomnak hatására, mintegy varázsütésre hallgatott el a sikítása. Némán, fogát vacogtatva tűrte a testem és a víz hidegét.

Amikor már úgy ítéltem meg, hogy eléggé sikerült lehűtenem, óvatosan kivettem a vízből, majd a fürdőköpenyembe csavartam és jó alaposan, ám épségére ügyelve átdörgöltem a testét. A szekrényből előkerestem egy pizsamát, majd magára hagytam. Addig leszaladtam és elzártam a leves alatt a gázt, amely pont elkészült. A fürdőhöz érve halkan és dallamosan kopogtam hármat-négyet, hogy ne ijesszem meg.
- Sarah, bemehetek? Sikerült felöltőznöd? - Kérdeztem lágyan tőle.
- Igen, gyere csak be Edward... - Szólt halovány hangon, mire lefagytam. Honnan tudja a nevemet? Nem mondtam meg még neki. Talán Isabella mesélt rólam neki? Még mindig meglepődve nyitottam be az ajtón,  majd mielőtt bármit szólhatott volna, ismét karjaimba kaptam és meg sem álltam vele az ágyamig.
- Most pedig hozom az erőlevesed. - Szóltam, majd amikor tiltakozni kezdett, hozzátettem. - Tudom, hogy régóta nem ettél. Ez majd segít a megfázásodon. - Bátorítólag rámosolyogtam, majd lementem a konyhába a levesért.