2. fejezet

2. FEJEZET
A látomás

(Narrátor szemszögéből)

Késő délután volt. A nap már réges-régen a látóhatár szélén készült lebukni, hogy holnap aztán újult erővel egy új napra virradjon. A kis szigeten a ház fezér falát a nap narancs-lilás színűre festette. Bent a szobában egy zongora állt elhagyatottan. A kanapén egy szőke szépség ücsörgött.

- Mond Alice, mikor lesz már vége? Ma érkezik, de én már nem bírom nézni, ahogy szenved. Szerinted túl jut egyszer rajta?- Kérdezte Rosalie félig aggódva, félig szomorúan.

- Rose, most mit akarsz, mit mondjak? Ismered Edwardot. Szerintem sosem fog túljutni ezen. Én már kezdettől fogva mondtam, hogy ez rossz ötlet. És már akkor sem csak Bella miatt aggódtam. De, hát ő már csak ilyen makacs szerzet.- Vonta meg a vállát Alice.

Megborzolta rövidre vágott sötét haját, majd egy vázáért nyúlt. A következő pillanatban kinyílt az ajtó. Ezután az események gyorsan felpörögtek. Abban a pillanatban, ahogy Edward belépett az ajtón a két nő tekintete hirtelen a hang irányába fordult. Alice tekintete először a fiúra tévedt, majd a semmibe meredt Edward válla fölött. Tekintete ködössé vált, mintha álmodozna. Mire felocsúdtak, a váza már darabokban hevert a padlón. Edward ránézett és arca hirtelen fájdalmas és groteszk arckifejezések kavalkádjává változott.

- Nem, az nem lehet! Azt nem teheti meg! Megígérte, megígérte nekem! Hát mindhiába volt minden?! Bella, ezt nem teheted!- Kiáltotta teljesen kikelve magából, mintha meghallaná az, akinek szánta.

Lábai összecsuklottak alatta, de a két nő még időben elkapta. A kanapéra ültették és Rosalie nyomban tárcsázott.

- Esme, itt Rose, valami történt Bellával, vissza kell jönnötök. Sajnálom.- Letette, majd újra tárcsázott. Vár egy kis ideig, majd összecsukta a telefont.

- Sajnos nem érem el őket! - mondta szomorúan.

Alice eközben Edward fejét felemelve, halkan, de határozottan beszélt, amikor megszólalt.

- Edward! Edward, nézz rám! Még nem halt meg, hallod? Csupán döntött. Eldöntötte, hogy odaveti magát, ha úgy alakul. - Ezután Rosalie felé fordult.

- Rose, próbáld megértetni vele. Nincs sok időnk, haza kell mennünk!- Majd ő is elővette a telefonját, de csupán csak egy gombot nyomott le, majd így szólt:

- Jasper, gyertek, haza kell mennünk. Siessetek! Majd később mindent elmagyarázok, ígérem. Szeretlek. - Azzal összecsukta és újból a két, kanapén ülő alak felé fordult, de Rosalie megelőzte.

- Alice, biztos jó ötlet ez? Tényleg bele kell folynunk?-

- Nézd Rose, tudom, hogy vannak ellenérzéseid Bellával kapcsolatban, de ez a mi sarunk. Viktória visszatért! - Fejezte be Alice. Ekkor Edward felszisszent és egy morgásféleség tört elő lassan belőle.

Alice felrohant az emeletre és fél perc múlva két hatalmas bőrönddel tért vissza.

- Én készen vagyok. Rose, menj és készülj el te is!- Szólt, majd leült a lassan magához térő fiúhoz. Szótlanul nézték egymást, minden csupán fejben zajlott. Neki nem volt szükségük kimondott szavakra, hogy beszéljenek.

Miközben így ültek, megjelent először Carlisle és Esme, majd rövid idő múlva Jasper és Emmett is. Mind nagyon idegesnek tűntek, már amennyire azok tudnak lenni a vámpírok. Alice és Edward egyszerre fordult az ajtóban állók felé. Először összenéztek megint, majd Edward bólintott és felállt, majd a repteret hívta. Hat személyre foglalt jegyet az egy óra múlva induló járatra.

Közben Rosalie is megérkezett az emeletről és Emmett karjai közé vetette magát. Jasper is odalépett Alice mellé és gyengéden átölelte a vállát.

- Baj van otthon?- Suttogta halkan a lány fülébe.

- Igen, Viktória visszatért!- Jött a válasz.

Egy röpke percig néma csönd fogadta a hírt, majd Carlisle megszólalt.

- Esme, kérlek kezdj el csomagolni, rögtön megyek én is.- Gyengéden megsimította a nő hátát és utat engedett neki az emelet felé, majd Edwardhoz fordult.

- Fiam, hogyan akarod csinálni? Egyáltalán mennyit tudunk?- Kérdezte tőle.

Edward halovány hangon válaszolt:

- Még nem tudom, de erről inkább Alicet kérdezd. Keveset, sajnos igen keveset. Én vagyok a leggyorsabb, azonnal indulok! A házban találkozunk és mindent megbeszélünk.- Mondta sürgetően.

Azzal útnak indult, hogy megmentse az Egyetlent, mi fontos még neki az életben...