3. FEJEZET
Egy titokról lehull a lepel
Egy titokról lehull a lepel
(Sarah szemszögéből)
Az ágyamban ébredtem, de nem emlékeztem, hogy hogyan is kerültem oda. Ha őszinte akarok lenni, csak a vörös hajú nőre emlékeztem és arra, hogy valami elkapja a lábam. Minden egyéb homályba veszett.
Lehet, hogy mindezt csak álmodtam? A képzeletem vad játékot űzne velem? Ahhoz ez túl valóságosnak tűnt, bár semmi sincs kizárva. Mindig is tudtam, hogy az agyam valahogy másként működik, mint a többi emberé. Én mást vettem észre, vagy szűrtem le a dolgokból. De a környezetem ezt vagy megértően elnézte nekem, vagy a furcsa bogarasságaim közé sorolták.
Mert abból volt bőven. Például a négy faltól klausztrofóbiás vagyok, ezért is szeretek sokat lenni a parton és az erdőben. A bezártság érzésétől viszont a falra tudok mászni. Ezzel szemben a szabadban semmi bajom. A barátaim többsége viszont ezzel pont fordítva van. Az a kevés fiú barátom, aki van, érez csak hasonlóan. Lehet, hogy férfi agyam van női helyett?
Felültem az ágyon, de bár ne tettem volna! Ugyanis ennek a hirtelen cselevésnek egy alapos szédülés lett a következménye. Aggódva nyúltam a fejemhez és döbbenve tapasztaltam, hogy fáj. A tükröm felé fordulva megvizsgáltam az arcomat. A homlokomon egy csúnya zúzódás nyoma volt látható. Nem nyújtottam valami épületes látványt.
Hát még sem álmodtam! Igen, tényleg elestem. Ez volt az utolsó emlékem. Az, hogy valami erős és hideg ragadja meg a lábamat, és a földre zuhanok arccal előre, majd elsötétült a világ. Talán agyrázkódásom is van… Vajon hány napot feküdtem így?
Kinyújtóztam egy hatalmas ásítás közepette. Ekkor ütötte meg a fülemet a lenti eléggé ingerült beszélgetés zaja. Férfiak vitatkoztak a hangokból ítélve és az egyikük biztosan az nagybátyám volt. Halkan az ajtóhoz lopóztam és füleltem, hátha elcsípek pár részletet.
- Viktória visszajött! Nem tudjuk, hogy egyedül van-e - amit én őszintén kétlek - vagy szövetségesekkel az oldalán tért vissza. Estére össze kell hívni a tanácsot! A falka újra összeáll! - Hallottam meg Ephraim hangját.
Most valahogy másként beszélt, mint ahogy szokott. Olyan volt, akár egy igazi vezető. Mindig is nagy tisztelet övezte a családunkat, de én sosem értettem, hogy miért. Jó-jó, a néhai törzsfőnök, Ephraim Black volt az ükapám. Na és?! A világ azóta jócskán megváltozott, csak a törzsünk idősebb tagjai ragaszkodnak annyira a múltbéli hagyományokhoz. De akkor sem tudtam mire vélni a változást. Időm sem volt töprengeni ezen, mert ekkor megszólalt még valaki és én egyből felismertem, hogy Sam Uley vette át a szót.
- Mivel nem tudjuk, hogy pontosan hányan is vannak a hívás értelemszerűen mindenkire vonatkozik. Figyelembe véve a jelenlegi körülményeket, Jaredről azt hiszem le kell mondanunk az őrjáratok során. Ő a faluban marad hátvédnek. De még így is négyen leszünk. - Itt tartott egy kis szünetet, majd folytatta. - Ha többen vannak, ami igen valószínű, a fiatalok közül is csatlakozni fognak néhányan... - Hallgatott el a végére.
Feszülten vártam, hogy ki szólal még meg. Éreztem a feszültséget a levegőben, de nem értettem az okát. Kisvártatva nagybátyám szólalt meg újból, de csupán egyetlen - számomra értelmetlen - kérdést tett fel:
Lehet, hogy mindezt csak álmodtam? A képzeletem vad játékot űzne velem? Ahhoz ez túl valóságosnak tűnt, bár semmi sincs kizárva. Mindig is tudtam, hogy az agyam valahogy másként működik, mint a többi emberé. Én mást vettem észre, vagy szűrtem le a dolgokból. De a környezetem ezt vagy megértően elnézte nekem, vagy a furcsa bogarasságaim közé sorolták.
Mert abból volt bőven. Például a négy faltól klausztrofóbiás vagyok, ezért is szeretek sokat lenni a parton és az erdőben. A bezártság érzésétől viszont a falra tudok mászni. Ezzel szemben a szabadban semmi bajom. A barátaim többsége viszont ezzel pont fordítva van. Az a kevés fiú barátom, aki van, érez csak hasonlóan. Lehet, hogy férfi agyam van női helyett?
Felültem az ágyon, de bár ne tettem volna! Ugyanis ennek a hirtelen cselevésnek egy alapos szédülés lett a következménye. Aggódva nyúltam a fejemhez és döbbenve tapasztaltam, hogy fáj. A tükröm felé fordulva megvizsgáltam az arcomat. A homlokomon egy csúnya zúzódás nyoma volt látható. Nem nyújtottam valami épületes látványt.
Hát még sem álmodtam! Igen, tényleg elestem. Ez volt az utolsó emlékem. Az, hogy valami erős és hideg ragadja meg a lábamat, és a földre zuhanok arccal előre, majd elsötétült a világ. Talán agyrázkódásom is van… Vajon hány napot feküdtem így?
Kinyújtóztam egy hatalmas ásítás közepette. Ekkor ütötte meg a fülemet a lenti eléggé ingerült beszélgetés zaja. Férfiak vitatkoztak a hangokból ítélve és az egyikük biztosan az nagybátyám volt. Halkan az ajtóhoz lopóztam és füleltem, hátha elcsípek pár részletet.
- Viktória visszajött! Nem tudjuk, hogy egyedül van-e - amit én őszintén kétlek - vagy szövetségesekkel az oldalán tért vissza. Estére össze kell hívni a tanácsot! A falka újra összeáll! - Hallottam meg Ephraim hangját.
Most valahogy másként beszélt, mint ahogy szokott. Olyan volt, akár egy igazi vezető. Mindig is nagy tisztelet övezte a családunkat, de én sosem értettem, hogy miért. Jó-jó, a néhai törzsfőnök, Ephraim Black volt az ükapám. Na és?! A világ azóta jócskán megváltozott, csak a törzsünk idősebb tagjai ragaszkodnak annyira a múltbéli hagyományokhoz. De akkor sem tudtam mire vélni a változást. Időm sem volt töprengeni ezen, mert ekkor megszólalt még valaki és én egyből felismertem, hogy Sam Uley vette át a szót.
- Mivel nem tudjuk, hogy pontosan hányan is vannak a hívás értelemszerűen mindenkire vonatkozik. Figyelembe véve a jelenlegi körülményeket, Jaredről azt hiszem le kell mondanunk az őrjáratok során. Ő a faluban marad hátvédnek. De még így is négyen leszünk. - Itt tartott egy kis szünetet, majd folytatta. - Ha többen vannak, ami igen valószínű, a fiatalok közül is csatlakozni fognak néhányan... - Hallgatott el a végére.
Feszülten vártam, hogy ki szólal még meg. Éreztem a feszültséget a levegőben, de nem értettem az okát. Kisvártatva nagybátyám szólalt meg újból, de csupán egyetlen - számomra értelmetlen - kérdést tett fel:
- Hányan lehetnek az újak közül? -
Elég furcsának hangzott, pláne Sam válasza.
- Levi és Aaron a legesélyesebbek, mivel ők a legidősebbek. Ráadásul Levi három napja olyan forró, hogy tojást lehetne sütni szalonnával a homlokán. Ezen kívül talán Sammel és Taylorral is számolhatunk. De szerintem kicsi Bill, Jasmin és Sarah megúszhatják a dolgot. Fiatalok még a csatlakozáshoz. Elegen leszünk nélkülük is. - Fejezte be.
Ez az egész kezd úgy hangzani, mint valami rossz vicc. Mintha valami titkos szektáról vagy tudom is én miről lenne szó.
Mind elhallgattak és úgy tűnt, már nem derül ki több dolog. Úgy éreztem, itt az ideje, hogy hivatalosan is felkeljek. Már a fürdőszobában voltam, amikor valaki berontott. Csak akkor ismertem fel a hangját, amikor megszólalt. Észre sem vettem, hogy már a lépcső tetejéről hallgatózok. Azonban lebuktam. Így lassan lejöttem az emeletről.
- Jó reggelt! - Adtam az ártatlant. Azonban őket nem lehetett becsapni. Egytől egyig méregettek, amitől fura érzésem lett. Félve néztem Eph bácsira, de arca semmit sem árult el. Olyan volt, akár egy maszk. Ráadásul a konyha tele volt emberekkel: ott volt Seth, az idősebb Quil, nem csak Sam és Jared; vagy a bácsikám. Ahogy a müzlis tálamért mentem éreztem a pillantásukat a hátamon. Gyorsan megreggeliztem és elindultam kifelé. Azonban a bácsikám nem engedett.
- Sarah, beszélnünk kell. Ez nem várhat. Kérlek, ülj vissza. - Húzta ki a széket maga mellett.
Kelletlenül foglaltam helyet és az izgatottságom fokozatosan nőtt.
- A születésnapoddal kapcsolatban mire emlékszel? - Kérdezte.
Értetlenkedő tekintettel válaszoltam:
- Hát… nem sokra. Láttam valami nőt, aki összetévesztett a nagymamával. Aztán meg futottam, és csak arra emlékszem, hogy valami hideg és erős elkapja a lábamat és elestem. Úgy tűnik, hogy bevertem a fejemet is… Miért? - Kérdeztem vissza.
Sugdolózás követte a mondandómat, de nagybátyám csak felemelte a kezét és mindenki elhallgatott nyomban.
- Kicsim, ne ijedj meg, de az a nő három napja az erdőben egy vámpír volt. - Időt sem hagyott, hogy ezt megemésztettem, máris folytatta. - Emlékszel a régi törzsi legendáinkra, igaz? A szellemharcosok legendája, a harmadik asszony története… ez mind-mind igaz. Az a nő kint egy Hideg volt, vagy ha jobban tetszik egy vámpír. Azért van itt, hogy bosszút álljon a társának a haláláért. De persze, mi megvédjük a törzset, ahogy apáink is ezt tették az ő idejükben. - Hallgatott el, miközben többen helyeslően bólogattak.
Végig gondoltam az egészet. Már három napja, hogy megtörtént? Biztosan agyrázkódásom volt… De az nem lehet… Akkor… ők… ők… vérfarkasok… Ijedtemben hátrarúgtam a széket és kirohantam az ajtón. Senki sem tartott vissza. Még hallottam, hogy a nevemet kiáltják, de nem akartam, nem tudtam megállni. Rohantam az erdőbe, hogy megnyugvást találjak. De most ez sem segített. Csak akkor álltam meg egy pillanatra, amikor a tisztást elértem. És akkor bevillant minden.
Hirtelen földbe gyökerezett a lábam. A születésnapomon történtek, akár egy film pergett le a szemem előtt. Képtelen voltam tovább menni. Az emlékek megrohantak. Eszembe jutott a vörös hajú nő, Viktória vagy hogyan hívják, az ahogy menekültem előle, a gonosz vigyora, a halálfélelmem. Aztán, amikor valami megragadja a lábamat és elestem. Homályosan még egy fekete és szürke állatot - talán medvéket - is láttam, végül Leah és Sam fölém magasodó aggódó arca jelent meg előttem. Végre mindenre emlékeztem. És akkor valami bekattant.
- Nem medvék voltak azok, hanem farkasok. - Suttogtam rekedten. Olyan volt, mintha a puzzle darabjai lassan a helyükre kerülnének. Azonban még nem fejtettem meg minden összefüggést és titkot. Hiszen ismertem a törzsi legendákat a farkasokká változó harcosokról, akik védelmezik a szépséges hidegektől a törzsünket. De mindez igaz lenne? A mítosz valóság volna és a vérfarkasok és a vámpírok tényleg léteznek? Nem, az nem lehet! Halálra rémültem az egésztől. Képtelen voltam túltenni magamat a sokkon, amit ez az új világ jelentett számomra. Úgy határoztam, hogy egy percig sem maradok La Push-ban.
Visszalopóztam a házunkhoz, felmásztam a fára és bemásztam a nyitott ablakon a szobámba. Összeszedtem a laptopomat, az irataimat, a megtakarított zsebpénzemet és elindultam. Út közben szerencsére senkivel nem futottam össze, de féltem, hogy feltűnne az embereknek, hogy elmegyek és értesítenék a nagybátyámat. Így belevetettem magam az erdőbe. Szerencsére nem kerestek… még. A szívem szorult össze a gondolatra, hogy mi történhet, ha visszavinnének. Én egy percig sem élek tovább vérengző fenevadak között. Különben magam is azzá válok.
Az erdőben rohantam, ahogy csak a lábam bírta. Nem tudhattam, hogy felfedezték-e már a szökésemet. Néha elestem, vagy megcsúsztam a nedves talajon. Lassan teljesen átázott a ruhám. De nem törődtem vele. Úgy éreztem, ha kell egészen Port Angelesig futni fogok… vagy gyalogolni, teljesen mindegy! NEM ÁLLHATOK MEG! A nap már réges-régen lenyugodott, amikor úgy éreztem minden erőm elfogyott. Egy lépést se tudtam megtenni már. Ekkor pillantottam meg egy hatalmas házat az erdőben. Nem is ház volt, inkább valami modern villa. Azonban éreztem, hogy biztosan megfáztam és a hideg is rázott. A fogam vacogott és szédültem is. Tettem egy bátortalan lépést a ház felé, de a lábaim felmondták a szolgálatot, összeestem akár egy rongybaba.
Elég furcsának hangzott, pláne Sam válasza.
- Levi és Aaron a legesélyesebbek, mivel ők a legidősebbek. Ráadásul Levi három napja olyan forró, hogy tojást lehetne sütni szalonnával a homlokán. Ezen kívül talán Sammel és Taylorral is számolhatunk. De szerintem kicsi Bill, Jasmin és Sarah megúszhatják a dolgot. Fiatalok még a csatlakozáshoz. Elegen leszünk nélkülük is. - Fejezte be.
Ez az egész kezd úgy hangzani, mint valami rossz vicc. Mintha valami titkos szektáról vagy tudom is én miről lenne szó.
Mind elhallgattak és úgy tűnt, már nem derül ki több dolog. Úgy éreztem, itt az ideje, hogy hivatalosan is felkeljek. Már a fürdőszobában voltam, amikor valaki berontott. Csak akkor ismertem fel a hangját, amikor megszólalt. Észre sem vettem, hogy már a lépcső tetejéről hallgatózok. Azonban lebuktam. Így lassan lejöttem az emeletről.
- Jó reggelt! - Adtam az ártatlant. Azonban őket nem lehetett becsapni. Egytől egyig méregettek, amitől fura érzésem lett. Félve néztem Eph bácsira, de arca semmit sem árult el. Olyan volt, akár egy maszk. Ráadásul a konyha tele volt emberekkel: ott volt Seth, az idősebb Quil, nem csak Sam és Jared; vagy a bácsikám. Ahogy a müzlis tálamért mentem éreztem a pillantásukat a hátamon. Gyorsan megreggeliztem és elindultam kifelé. Azonban a bácsikám nem engedett.
- Sarah, beszélnünk kell. Ez nem várhat. Kérlek, ülj vissza. - Húzta ki a széket maga mellett.
Kelletlenül foglaltam helyet és az izgatottságom fokozatosan nőtt.
- A születésnapoddal kapcsolatban mire emlékszel? - Kérdezte.
Értetlenkedő tekintettel válaszoltam:
- Hát… nem sokra. Láttam valami nőt, aki összetévesztett a nagymamával. Aztán meg futottam, és csak arra emlékszem, hogy valami hideg és erős elkapja a lábamat és elestem. Úgy tűnik, hogy bevertem a fejemet is… Miért? - Kérdeztem vissza.
Sugdolózás követte a mondandómat, de nagybátyám csak felemelte a kezét és mindenki elhallgatott nyomban.
- Kicsim, ne ijedj meg, de az a nő három napja az erdőben egy vámpír volt. - Időt sem hagyott, hogy ezt megemésztettem, máris folytatta. - Emlékszel a régi törzsi legendáinkra, igaz? A szellemharcosok legendája, a harmadik asszony története… ez mind-mind igaz. Az a nő kint egy Hideg volt, vagy ha jobban tetszik egy vámpír. Azért van itt, hogy bosszút álljon a társának a haláláért. De persze, mi megvédjük a törzset, ahogy apáink is ezt tették az ő idejükben. - Hallgatott el, miközben többen helyeslően bólogattak.
Végig gondoltam az egészet. Már három napja, hogy megtörtént? Biztosan agyrázkódásom volt… De az nem lehet… Akkor… ők… ők… vérfarkasok… Ijedtemben hátrarúgtam a széket és kirohantam az ajtón. Senki sem tartott vissza. Még hallottam, hogy a nevemet kiáltják, de nem akartam, nem tudtam megállni. Rohantam az erdőbe, hogy megnyugvást találjak. De most ez sem segített. Csak akkor álltam meg egy pillanatra, amikor a tisztást elértem. És akkor bevillant minden.
Hirtelen földbe gyökerezett a lábam. A születésnapomon történtek, akár egy film pergett le a szemem előtt. Képtelen voltam tovább menni. Az emlékek megrohantak. Eszembe jutott a vörös hajú nő, Viktória vagy hogyan hívják, az ahogy menekültem előle, a gonosz vigyora, a halálfélelmem. Aztán, amikor valami megragadja a lábamat és elestem. Homályosan még egy fekete és szürke állatot - talán medvéket - is láttam, végül Leah és Sam fölém magasodó aggódó arca jelent meg előttem. Végre mindenre emlékeztem. És akkor valami bekattant.
- Nem medvék voltak azok, hanem farkasok. - Suttogtam rekedten. Olyan volt, mintha a puzzle darabjai lassan a helyükre kerülnének. Azonban még nem fejtettem meg minden összefüggést és titkot. Hiszen ismertem a törzsi legendákat a farkasokká változó harcosokról, akik védelmezik a szépséges hidegektől a törzsünket. De mindez igaz lenne? A mítosz valóság volna és a vérfarkasok és a vámpírok tényleg léteznek? Nem, az nem lehet! Halálra rémültem az egésztől. Képtelen voltam túltenni magamat a sokkon, amit ez az új világ jelentett számomra. Úgy határoztam, hogy egy percig sem maradok La Push-ban.
Visszalopóztam a házunkhoz, felmásztam a fára és bemásztam a nyitott ablakon a szobámba. Összeszedtem a laptopomat, az irataimat, a megtakarított zsebpénzemet és elindultam. Út közben szerencsére senkivel nem futottam össze, de féltem, hogy feltűnne az embereknek, hogy elmegyek és értesítenék a nagybátyámat. Így belevetettem magam az erdőbe. Szerencsére nem kerestek… még. A szívem szorult össze a gondolatra, hogy mi történhet, ha visszavinnének. Én egy percig sem élek tovább vérengző fenevadak között. Különben magam is azzá válok.
Az erdőben rohantam, ahogy csak a lábam bírta. Nem tudhattam, hogy felfedezték-e már a szökésemet. Néha elestem, vagy megcsúsztam a nedves talajon. Lassan teljesen átázott a ruhám. De nem törődtem vele. Úgy éreztem, ha kell egészen Port Angelesig futni fogok… vagy gyalogolni, teljesen mindegy! NEM ÁLLHATOK MEG! A nap már réges-régen lenyugodott, amikor úgy éreztem minden erőm elfogyott. Egy lépést se tudtam megtenni már. Ekkor pillantottam meg egy hatalmas házat az erdőben. Nem is ház volt, inkább valami modern villa. Azonban éreztem, hogy biztosan megfáztam és a hideg is rázott. A fogam vacogott és szédültem is. Tettem egy bátortalan lépést a ház felé, de a lábaim felmondták a szolgálatot, összeestem akár egy rongybaba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése