Felraktam a hetedik fejezetet. Olvasás közben EZT hallgassátok, mert én is így tettem írás közben! ;) Mivel a látogatottságom lassan az ötszázat közelíti és az ihlet is megszállt (eme fejezet eseményei 2! szemszögből olvashatóak), nem vártam meg az 5 hozzászólást! De ez nem jelenti azt, hogy felfüggesztettem a komment határt! Tehát ne felejtsétek a komment határt: 5 komment után fogom feltölteni a következő részt! Ha ennél több összejön, mondjuk a duplája, akkor két részt fogok felrakni rövid időn belül. Segítsétek a véleményetekkel az írást, ha olvassátok mondjátok el azt is, mit gondoltok róla!
Deana
7. FEJEZET
Mozaikok egy kirakóshoz
(Sarah szemszögéből)
Már napok óta a Cullen családnál sínylődöm, akár egy rab. Edward szobájába vagyok bezárva, és minden mozdulatomat figyelik alkalmi börtönőreim, Alice és Edward. Egy pillanatra sem hagynak magamra és ez kezd idegesíteni. Egyébként Alice egy angyal, azt hiszem megtaláltam a legjobb barátnőmet a személyében. Edward pedig... Edward továbbra is ugyan olyan, mint ahogyan a nagyi leírta a történeteiben. Figyelmes és kedves, egy igazi úriember. Vagy úri vámpír, ahogy tetszik. Szégyellem kicsit a dolgot, de jól esik a közelsége. Testem lelkem beleremeg, ha csak meglátom. Tudom, tudom... gyerekes, hogy talán ismét beleszerettem. Meg is ijedtem kissé attól, hogy ilyen rövid időn belül máris ekkora hatással van rám.
Bár igazság szerint ezen nincs mit csodálkozni, hiszen évekig szerelmes voltam belé kisgyerekként. Pedig akkor még azt sem tudtam, hogy minden történet igaz volt. Merthogy a mesék igazi főszereplője nem én, hanem a nagyi volt. Ráadásul néhány dolgot kifelejtett a meséiből, de szerencsére mind Alice, mind Edward készségesen válaszolt a kérdéseimre. Meglepődve tapasztalták, hogy bizony elég jól ismerem őket a nagyi történeteiből. Apropó Bella nagyi... Nos, ő jelenleg tabu téma. Látom, hogy mekkora fájdalmat okoz nekik, ha csak rám néznek, nem hogy beszélniük kell róla. Úgy tűnt, régen tényleg közel álltak egymáshoz. Így nem feszegetem a témát túlságosan. Pedig, ha rólam kell majd mesélni, muszáj lesz őt is szóba hozni.
Carlisle megvizsgált és kiderült, hogy tüdőgyulladásom van. Be akart vinni a kórházba, de én makacsul ellenálltam. Egyrészt azért, mert nem akartam a családommal találkozni; másrészt nem akartam elmenni Edward közeléből. Még, ha tisztában is voltam vele, hogy csak a nagyi emléke miatt tölt velem annyi időt, nem tudtam megfosztani magam önző módon a közelségétől. Így természetesen maradhattam, de megkaptam Alicet és Edwardot fegyőrnek. Ők gondoskodtak egyrészről a szórakoztatásomról, másrészről pedig arról, hogy minden nap megegyem az erőlevesem és bevegyem a gyógyszereimet. Pedig sokszor semmi étvágyam nincs, de a kis manót ez nem érdekli. Azt mondta, minél előbb meg kell gyógyulnom, mert el akar vinni vásárolni Port Angelesbe. Alicet nagyon kedvelem, sokat beszélgetünk minden nap.
Mint utóbb megtudtam, a farkasok sem olyan rosszak, mint ahogy én sejtettem. Sőt! Nem is igazi vérfarkasok, csupán alakváltók. Egyáltalán nem bántják az embereket, inkább védelmezik őket. az embervéren élő vámpíroktól. Bár ennek igazán örültem, mégsem akaródzott hazamennem. Szívesebben voltam a Cullenekkel. Így próbáltam elodázni az elkerülhetetlent, persze nem sok sikerrel. De még legalább egy hétig az ágyat kell nyomnom a doki szerint. Legalább van egy kis öröm az ürömben. A nagybátyámat természetesen értesítették az állapotomról, aki látni akart, amint teljesen felépültem. Volt valami furcsa abban, ahogyan beszélt velem a telefonban, de nem tudnám megmondani, hogy mit éreztem pontosan a hangjában. Azt hiszem nem kedvelik La Pushban a Culleneket. Pedig igazán jó emberek.
Ott van például Carlisle és Esme. Csak nemrég óta vagyok itt, de máris úgy érzem enyhítik a szüleim hiányát. Esme csodálatos, gondoskodó, nála tökéletesebb édesanyát nem is kívánhat senki sem. Carlisle pedig olyan önzetlen és jó indulatú, hogy hasonlóval még csak nem is találkoztam eddig. Emmett olyan, mintha a bátyám lenne. Ami felettébb jó érzéssel tölt el, hiszen én egyke voltam mindig is. Ráadásul állandóan poénkodik, felvidítva és kellemes perceket szerezve másoknak. Jasper sokat segített nekem az első hetekben, a fájdalmaimat minden gyógyszernél jobban enyhítette a képességével. Bár igen csendes és tartózkodó, mégis szinte azonnal megkedveltem. Egyedül Rosalie az, akivel nem tudok mit kezdeni. Valamiért haragszik rám nagyon, és gyanítom Bella nagyihoz van köze a dolognak. De sajnos erről sosem mesélt nekem, a nagyi én pedig kissé tartva a szőkeségtől, nem mertem eddig rákérdezni a dologra.
A napjaimat általában az ágyban töltöm, nyakig takaróban, Edward pedig az ágyamnál ül. Vigyázza az álmomat, vagy csak beszélget velem. Legalábbis eddig így történt. De a mai napon valamiért nem arra ébredtem, hogy velem van. Alice azt mondta, hogy vadászni ment; azonban én láttam a szemében a csalódottságot és sajnálatot. Vajon mi a fene történhetett? Remélem semmi baja nincsen! Lassan már mindenféle tévképzetek gyötörtek, hogy mi történhetett és mi köze ennek Edwardhoz. Végül beköszönt délután, de valahogy más volt. Furcsa, tartózkodó, zárkózott és rideg lett velem. Az a kedves Edward, akibe e pár nap alatt újra beleszerettem végleg megváltozott. Értetlenül szemléltem az eseményeket, így rákérdeztem. Szemeimbe könny gyűlt, amikor elmondta, hogy mi az oka. Az egész az én hibám! Hát persze, hogy nem akar velem lenni! Hiszen Ő olyan jó és tökéletes... én meg, én meg az ellensége vagyok! És egy korcs farkassá fogok változni! Ki akarna egy olyan lánnyal lenni, mint én? Aki időnként kiszőrösödik?
Pokolian fájtak a szavai és nem akartam, hogy belelásson a fejembe. Nem akartam, hogy a gondolataimból kiérezze a fájdalmamat és szánalomból esetleg velem maradjon. Ezt semmiképpen nem akartam. Erősen koncentráltam, próbáltam elrejteni előle, az érzéseimet és a gondolataimat. A tenyerembe vájtak a körmeim, ahogyan ökölbe szorítottam a kezeimet. Meglepődve tapasztaltam, hogy a fejemben lévő nyomás csökken. Mintha már nem látna belém, de még érezném a próbálkozását. Hitetlenkedő szemét meglátva biztos voltam benne, hogy sikerrel jártam. Egyszerre éreztem elégtételt és iszonyú fájdalmat. Borzalmas érzés volt látnom őt, mégis nem akartam, hogy itt hagyjon. Őrlődtem. Azonban rájöttem, hogy nem akaszkodhatok rá, bármennyire is vele akarnék lenni. Ha nem kellek neki, nem állok az útjába... elengedem. Zokogva fúrtam arcomat a párnámba. És ekkor döbbentem rá, hogy őszintén, tiszta szívemből szeretem Edward Cullent.
(Edward szemszögéből)
Hogy miért nem tudtam távol maradni tőle?! Miért kellett nekem elhalmozni a figyelmemmel?! Hogy utána még nehezebb legyen az elválás? Még egy hétig marad, aztán végleg elveszítem. Na álljunk meg egy pillanatra! Én csak és kizárólag ŐT szeretem! Nem gondolhatok arra, hogy Sarah iránt hogyan érzek. Nem érezhetek semmi mást, csak barátságot az unokája iránt! Talán az lenne a legjobb, ha semmit sem éreznék iránta! De egyszerűen képtelen vagyok kiverni a fejemből. Úgy érzem meg kell védnem mindenáron! Annyira emlékeztet RÁ. Önző módon nem tudok elszakadni tőle. Ez pedig nagy hiba. A múlt megismétli önmagát. Már álmában is rólam motyogott. Még mindig nem hiszem el, hogy azt mondta szeret. Biztosan egy másik Edwardról beszélt! De nem! Világosan láttam mit álmodik, és ő rólam álmodott. Engem csókolt és ölelt álmában! Ez így nagyon nem lesz jó! Csak még többet fogunk szenvedni mindketten! Nem tehetek mást, mielőbb meg kell vele értetnem, hogy mi soha nem lehetünk együtt.
Nem működne, hiszen VELE sem működött! Vele, aki a mindenséget jelenti még most is számomra! Ezért kellett elengednem! Vajon Bella boldog volt az emberi életében? Megérte a szenvedés, a kereszt, amit magamra vállaltam? Annyira meg szeretném kérdezni tőle! De képtelen vagyok még csak a nevét is kimondani hangosan! Mintha millió tőr tépázná ilyenkor a halott szívemet. Ráadásul egyre inkább vonzódom Sarahhoz és ez teljesen megrémít. Úgy érzem elárulom az emlékét ezzel. Muszáj lesz megpróbálnom elfojtani magamban ezeket az érzéseket. Mindkettőnk érdekében. Nem akarom az ő életét is tönkre tenni. Hiszen ő farkas lesz, én pedig vámpír vagyok. Úgy sem lehetnék együtt! Ez lesz a legjobb mindkettőnknek! Győzködtem magamat. Abbahagyom a futást az erdőben és a gyanútlan őzre vetem magam. Már a harmadikat pusztítom el, minden csepp vérét kiszívva. Amíg a meleg folyadék lecsúszik a torkomon és táplálkozom, addig sem kell e nehéz dolgokon filozofálnom. Lassan ebéd idő, ideje hazatérnem. Nem futottam gyorsan, inkább csak hazasétáltam, ezzel is elodázva a találkozást.
Már messziről meghallottam Alice gondolatait. "Szegény Sarah! Már úgy aggódik Edward miatt, remélem az én lökött bátyám nem megint valami hülyeségben töri a fejét! Nem akarom még egyszer elveszíteni a legjobb barátnőmet! Ráadásul újra azt látom, hogy át fog változni. Egész ideáig azt hittem, hogy Bellát látom vámpírként... pedig nem. Saraht láttam mindvégig! Vajon ezt hogy fogadja majd? Egyáltalán elmondjam neki ? Edward merre jársz?" Szinte lesokkolt az, amit hallottam. Most mindennél fontosabb volt, hogy ennek a látomásnak a megvalósulását megakadályozzam. Sarah sosem lehet vámpír, hiszen farkas! Ha valaha is megharapják, a méreg miatt biztosan meghal! Ezt pedig nem engedhetem! Ő ahhoz túl értékes és fontos! Kopogtattam Sarah ajtaján és rendeztem a vonásaimat, mielőtt beléptem volna. Alice lement és épp a levesét készítette, kettesben voltunk. Esme bevásárolni volt Rose-zal, mert fel kellett tölteni a hűtőt.
- Vadászni voltam. - Vontam meg a vállam tettetett közönnyel.
- Aham. És mi a baj? Mert valami megváltozott. Ugye? - Kérdezte félve. Legalább olyan jó a szeme az ilyesmihez, mint Bellának. Egyből kiszúrta. Nem akartam megbántani, de muszáj volt. Legalább annyira ragaszkodik hozzám így ismeretlenül is, mint a nagymamája. És ez még bajba sodorhatja.
- Sarah, mi nem folytathatjuk ezt tovább. Csak még jobban megbántjuk egymást, és én nem akarlak bántani. A farkasok és a vámpírok ősi ellenségek. Hamarosan úgysem fog ez már számítani. Nem lehetek tovább a barátod, sajnálom. - Álltam fel és már el is indultam kifelé a szobámból. Nem akartam látni a könnyeit, melyek elbizonytalanítanának.<
Csupán a gondolataira voltam kíváncsi, hogy elhitte-e amit mondtam neki. Nevetséges indokot hoztam fel, nem hittem, hogy hinne nekem. De döbbenve tapasztaltam, hogy hiába koncentráltam rá, falakba ütköztem mindenhol. Semmit nem hallottam a gondolataiból, akárcsak Bellánál. Annyira haragudott rám, hogy kizárt teljesen. Bár nem értettem hogyan lehet rá képes, ez mégis jelezte számomra, hogy sikerrel jártam. Az ajtóból még egy utolsó pillantást vetettem rá. Láttam, ahogy felzokog és arcát a párnájába fúrja. Nagyot sóhajtva mentem le az emeletről, ahol Alice várt rám gyilkos pillantásokat lövellve felém. "Ed, ezt ugye te sem gondolhatod komolyan! Azt a szegény kislányt teljesen összetörted. Nem bánthatod, a barátnőm! Mindent tönkre teszel! Tudom, hogy szereted, mind tudjuk! Hiába hazudsz magadnak Anthony Masen Cullen, akkor sincsen másként!" Adta ki gondolatban a haragját.
Tudtam, hogy nagyon mérges rám. Hiszen csak akkor hív valakit a teljes nevén. Persze nem ezt érdemelné Sarah sem; azonban nem láttam más lehetőséget. Így legalább távol marad majd tőlem. Szomorúságot láttam Alice szemeiben, valóban megkedvelte a lányt. De mindenkinek így lesz a legjobb, helyesen cselekszem! Bizonygattam magamnak, de furcsa, rég elfeledett szorítást éreztem a mára megkövült szívem helyén. Furcsán sajgott, akárcsak régen, amikor Bellával voltam. Vajon Alicenek van igaza? Tényleg össze vagyok kicsit zavarodva, de nem szerethettem bele! Az ki van zárva! Én Bellát szeretem csak és kizárólag! Csak az lehet az oka, hogy kiköpött mása! Igen, bizonyára így van, így kell lennie! Meg kellene beszélnem ezt valakivel... Jasperrel talán. Vagy mégsem?
szia gratulálok ez szuper de ed megint idióta
VálaszTörléspuszy
Szia!
VálaszTörlésFantasztikus lett.
Vera